Varga Irén: Apák napja
Sütött a nap aranysárgán,
felragyogott egy szivárvány,
s angyalok játszottak hárfán.
Ekkor született egy bárány.
- Milyen furcsa kicsi bari!
- szólt az anyja, Annamari.
- Nézd, a gyapja csupa virág,
Nem csak göndör fehér csigák!
- Csodálatos kicsi bárány!
- válaszolta apja, Kálmán.
- A neve is legyen Virág,
hadd csodálja őt a világ!
Cseperedett a kislányka,
a nyáj legszebb báránykája,
apukának szeme fénye,
tudásra is volt igénye.
Júniusnak a derekán
lehetett fél éves talán,
mikor komoly kérdést tett fel,
oly kíváncsi tekintettel:
- Mondd csak, apu, te hogy lettél?
Rögtön apának születtél?
És mi is az apák napja?
Holnap lesz a vasárnapja.
- Milyen okos vagy már kincsem!
Érdekel már szinte minden.
Elmondom a történetem,
hallgasd végig türelmesen.
Bólintott a csöppnyi lányka,
tátva maradt apró szája,
olyan izgatottan várta,
mit mesél majd apukája.
- Én is kicsi voltam egykor,
úgy hívják ezt, hogy gyerekkor.
Később, mikor nagyobb voltam,
legelőkön barangoltam.
Így találtam anyukádra,
s tettem szert egy új családra.
Elhangzott az ásó-kapa,
de még így sem voltam apa.
Ehhez kellett egy kis bari,
s lám, a hatás azonnali.
Tudod ki az a kis bárány?
Te vagy bizony, kisleánykám!
Veled lett az élet kerek,
azonnal megszerettelek!
Segítettem, tereltelek,
mindig jóra neveltelek.
Sok-sok móka és kacagás,
simogatás, cirógatás,
néha egy-egy cseppnyi szigor,
máskor meg egy jó nagy vigyor.
Ilyen hát apának lenni,
nem hasonlít ehhez semmi.
Nem tudok mást hozzátenni,
történetem most csak ennyi.
A kis bari ámuldozott,
s amint másnap hajnalodott,
ajándékot szépet hozott
apjának, kit bálványozott.