Apák napja

Varga Irén: Apák napja

Sütött a nap aranysárgán, 

felragyogott egy szivárvány, 

s angyalok játszottak hárfán. 

Ekkor született egy bárány.

- Milyen furcsa kicsi bari! 

- szólt az anyja, Annamari. 

- Nézd, a gyapja csupa virág, 

Nem csak göndör fehér csigák!

- Csodálatos kicsi bárány! 

- válaszolta apja, Kálmán.

- A neve is legyen Virág, 

hadd csodálja őt a világ! 

Cseperedett a kislányka, 

a nyáj legszebb báránykája, 

apukának szeme fénye, 

tudásra is volt igénye. 

Júniusnak a derekán

lehetett fél éves talán, 

mikor komoly kérdést tett fel, 

oly kíváncsi tekintettel:

- Mondd csak, apu, te hogy lettél? 

Rögtön apának születtél? 

És mi is az apák napja?

Holnap lesz a vasárnapja. 

- Milyen okos vagy már kincsem! 

Érdekel már szinte minden. 

Elmondom a történetem, 

hallgasd végig türelmesen. 

Bólintott a csöppnyi lányka, 

tátva maradt apró szája, 

olyan izgatottan várta,

mit mesél majd apukája. 

- Én is kicsi voltam egykor, 

úgy hívják ezt, hogy gyerekkor. 

Később, mikor nagyobb voltam, 

legelőkön barangoltam. 

Így találtam anyukádra, 

s tettem szert egy új családra.

Elhangzott az ásó-kapa, 

de még így sem voltam apa. 

Ehhez kellett egy kis bari, 

s lám, a hatás azonnali.

Tudod ki az a kis bárány? 

Te vagy bizony, kisleánykám! 

Veled lett az élet kerek, 

azonnal megszerettelek!

Segítettem, tereltelek, 

mindig jóra neveltelek. 

Sok-sok móka és kacagás, 

simogatás, cirógatás,

néha egy-egy cseppnyi szigor, 

máskor meg egy jó nagy vigyor. 

Ilyen hát apának lenni,

nem hasonlít ehhez semmi. 

Nem tudok mást hozzátenni, 

történetem most csak ennyi.

A kis bari ámuldozott, 

s amint másnap hajnalodott, 

ajándékot szépet hozott

apjának, kit bálványozott.