2019. március 26.

Kacsatánc

Varga Irén: Kacsatánc


Falu végén lenn a gátnál
Kacsa Ancsa élt egy háznál.
Szerette a jó zenéket,
hallgatott is minden szépet.

Közben rázta kacsafarát,
riszálta püspökfalatját.
Lépegetett jobbra, balra,
látva ezt, így szólt az anyja:

- Ahelyett, hogy popót ráznál,
jobb lenne, ha cha-cha-chá-znál.
Tanuld meg a táncot, kérlek,
mert az nem megy, ahogy nézlek...

- Tudom, Anyu, de mit vártál?
Jobb hely kell a sarki bárnál.
Kacsalányként hova jártál?
Biztos sokat táncikáltál!

- Szüreti bál lesz a héten,
sokan lesznek kinn a réten.
Ropják mind a kacsatáncot,
megtanulod, majd meglátod!

Elmerengett Ancsa ezen.
Bálba egyedül érkezzen?
Kísérőnek valaki kell,
így lesz csak az este siker.

Kitűzte hát heti célját:
Táncba viszi a szomszédját.
Alibiből kér egy létrát,
s mellesleg elhívja Bélát.

Át is ment még aznap este,
anyja az ablakból leste.
- Hoztam almát, szervusz, Bélus!
Kóstold csak meg, finom lédús!

- Szia Ancsa, jó hogy látlak!
Tedd csak oda az almákat!
Köszönöm, hogy gondoltál rám,
üldöz is majd érte hálám.

- Meg is hálálhatod, Béla,
Mert jól jönne most egy létra.
Meglazult az egyik tégla.
Kölcsön adod nekem még ma?

- Persze, Ancsa, hogyne adnám,
hisz most hoztad kedvenc almám.
- Jó fej vagy, mint mindig Béla,
jól fog jönni ez a létra.

Hanem mondd csak, tudsz a bálról,
a szüreti mulatságról?
Az jutott ma eszembe még,
hallgathatnák ott majd zenét.

Ha kedvünk lesz, táncikálunk,
míg elfárad kacsalábunk.
- Bizony, Ancsa, hallottam már,
hogy a réten lesz egy nagy bál.

Kérdezni is akartalak,
eljönnél-e, cukorfalat?
Rophatnánk a kacsatáncot,
előtte meg eszünk fánkot.

Boldogan ment Ancsa bálba,
hiszen oly rég csak ezt várta.
Béla tanította táncra,
szaporán járt lábacskája.

Díjnyertes lett cha-cha-chá-ja,
ámuldozott anyukája.
Minden héten jártak táncba,
nem volt szükség gardedámra.

2019. március 21.

Aligátor tábor

Varga Irén: Aligátor tábor


Volt egyszer egy aligátor,
nyáron kelt ki a tojásból.
Azt a nevet kapta, Nándor,
nem mozdult ki a szobából.

Szépen lassan cseperedett,
mindenfélét eszegetett.
Bizony, ez a Nándi fiú
alakjára nem volt hiú.

Testvérei voltak heten,
noszogatták, ne csak egyen,
s ahelyett, hogy velük legyen,
szörfözzön az interneten.

Anyja otthon folyton fújta:
- Így mindig csak nő a súlya!
Jót tenne, ha kimozdulna…
Kellene egy gyalogtúra!

Egyszer aztán fenn a fákon,
mit hirdetnek nagy plakáton?
Vándor tábort kinn a lápon,
keresztül az ingoványon.

- Ide figyelj, fiam, Nándor!
Nem üldögélsz itthon mától!
Lustaságod szörnyen gátol,
ugrás, gyerünk, ki az ágyból!

Megrettenve nézett Nándor:
- Át kell kelnem a mocsáron?!
- Igen, fiam, én úgy látom,
kalandoztok egész nyáron.

Meglásd, fiam, jó kis móka,
állj készen már virradóra!
Korán ébresztett az óra,
felkeltek hát parancsszóra.

Dohogott is ezen Nándor:
- Nagy butaság ez a tábor!
Otthonomtól messze-távol
hogy nézek majd tévét ágyból?

Fáradt testem ég a vágytól!
Ugyan, kérlek, még hogy sátor?!
Minden reggel, legyek bárhol,
másszak ki a hálózsákból?

- Erről több szó már ne essék!
Itt egy pulcsi, vedd fel, tessék!
Hűvösek még kint az esték,
s csípnek ám a lápi lepkék!

Apja hívta búcsúszóra:
- Ne légy folyton majd mogorva!
Nándi ezzel nagy duzzogva
indulhatott a táborba.

Vezetőjük neve Gábor,
hatalmas nagy aligátor!
Játszott nekik egy gitáron,
s köré gyűltek mind a lápon.

Ezzel kezdte a fő vándor:
- Minden szülő legyen bátor!
Működik a mobil bárhol,
GPS a navigátor.

Nagy kaland lesz, alig várom!
Képzeljétek, idén nyáron
átmegyünk a zöld határon.
Nagyon jó lesz, én már látom!

Ezzel szépen útra keltek,
mentek, mentek, meneteltek,
közben néha énekeltek,
megálltak ha megéheztek.

Hónapokig volt el Nándi,
anyja szinte kezdte bánni,
s alig győzte már kivárni,
mikor fogja újra látni.

Hazaértek egyik este,
mindenki ezt ünnepelte.
Hét testvére mind csak leste,
milyen karcsú Nándi teste.

Örömében Nándi pedig
elmesélte élményeit,
széthajtotta térképeit,
megmutatta fényképeit.

A családja nagyot nézett,
sosem láttak ennyi szépet.
Csináltak egy közös képet,
felfalták az estebédet.

Nándi elmesélte újra,
hogy jutott a lápon túlra.
Tanulságos volt a túra,
s Nándinak jó fogyókúra.

2019. március 14.

A csodálatos makkfa

Varga Irén: A csodálatos makkfa

© Varga Irén illusztrációja

Szép a vidék, hegyes-völgyes, 
erdősége bükkös-tölgyes. 
Lombozata sötét zöldes, 
a talaj meg cserjés, földes. 

Abban áll egy jókora fa, 
vörös mókus család lakja.
Zajos ám a mókusfészek! 
Lakói mind tettre készek. 

Apa, anya, négy kis kölyök, 
lábuk apró, testük zömök. 
Fülük bojtos, farkuk prémes,
természetük elég vérmes.

A legifjabb kicsi mókus,
az izgága, virgonc Rókus, 
nagyon szerette a hasát, 
befalt mindent, amit talált. 

Folyton-folyvást csak azt nézte, 
mit kap reggel és ebédre.
Bármennyit is majszolt délbe', 
a vacsorát le nem késte. 

Vacsi után mesélt anyja, 
Rókus figyelt, hogy jól hallja:
- Volt egyszer egy olyan makkfa, 
folyton termett a makk rajta. 

Sok kis mókus mindig szedte, 
amennyit csak bírt, megette...
Így kezdődött ez a mese, 
Rókus tátott szájjal leste.

Mese után ágyba bújva 
kérdezte anyjától súgva:
- Honnan tudsz te ilyen fáról? 
Boldog lennék csak egy ágtól! 

Mosolygott az anyukája, 
puszit nyomott homlokára, 
betakarta, bugyolálta, 
ne fázzon kis mókuskája.

Közben halkan annyit mondott:
- Nagyi is mesélni szokott, 
amikor kis mókus voltam, 
és az ágyba beugrottam.

Aludj most már kicsi Rókus, 
ahogy minden rendes mókus. 
Rókus be is hunyta szemét, 
közben azért törte fejét. 

Hogyha a fát megtalálja, 
makkot ehet vacsorára, 
reggelire és ebédre, 
lesz majd mindig csemegéje. 

Így érte el őt az álom, 
Lakomázva a makkfákon. 
Másnap reggel amint felkelt, 
nagyanyjához rögtön elment. 

S reggelijét míg ott ette, 
nagymamáját így kérlelte:
- Nagyi, mesélj a makkfáról, 
a folyton termő fajtáról!

Kérlek, mondj el róla mindent, 
ne titkolj egy ilyen kincset! 
Elmegyek, hogy megtaláljam, 
ez mostantól minden vágyam. 

Nagyi felelt sajnálkozva, 
közben azért mosolyogva:
- Hát az bizony nem fog menni, 
ilyen fáról nem tudsz enni.

Nem létezhet ilyen makkfa. 
Hogy teremne télbe-fagyba? 
Tudod, ez csak egy szép mese, 
csodálatos álom, rege. 

A kis mókus megértette:
- Valakinek képzelete? 
- Bizony, aki kitalálta, 
élénk volt fantáziája. 

A természet vad törvénye
igaz minden élőlényre, 
állatokra és növényre:
szükségük van pihenésre. 

Ősszel lehull a fák lombja,
a makkot is mind eldobva. 
Télen aztán jót pihennek, 
így köszönve kikeletnek. 

Újra indul a körforgás, 
jön a tavasz és a zsongás. 
Aztán nyár és ősz lesz újra... 
Rókus már kívülről fújta. 

Elköszönt és indult haza, 
Közben dolgozott az agya:
Ha a méhnek van kaptára, 
Rókusnak lesz makk raktára. 

Ősszel a makkot begyűjti, 
télen majd a hideg hűti. 
Így biztosan nem lesz baja, 
s mindig várja egy kis kaja. 

Otthon tervét elmesélte, 
figyelt minden kis testvére. 
Végül együtt szedtek makkot, 
ha meglátod, te is kapkodd!