A csodálatos makkfa

Varga Irén: A csodálatos makkfa

© Varga Irén illusztrációja

Szép a vidék, hegyes-völgyes, 

erdősége bükkös-tölgyes. 

Lombozata sötét zöldes, 

a talaj meg cserjés, földes. 

Abban áll egy jókora fa, 

vörös mókus család lakja.

Zajos ám a mókusfészek! 

Lakói mind tettre készek. 

Apa, anya, négy kis kölyök, 

lábuk apró, testük zömök. 

Fülük bojtos, farkuk prémes,

természetük elég vérmes.

A legifjabb kicsi mókus,

az izgága, virgonc Rókus, 

nagyon szerette a hasát, 

befalt mindent, amit talált. 

Folyton-folyvást csak azt nézte, 

mit kap reggel és ebédre.

Bármennyit is majszolt délbe', 

a vacsorát le nem késte. 

Vacsi után mesélt anyja, 

Rókus figyelt, hogy jól hallja:

- Volt egyszer egy olyan makkfa, 

folyton termett a makk rajta. 

Sok kis mókus mindig szedte, 

amennyit csak bírt, megette...

Így kezdődött ez a mese, 

Rókus tátott szájjal leste.

Mese után ágyba bújva 

kérdezte anyjától súgva:

- Honnan tudsz te ilyen fáról? 

Boldog lennék csak egy ágtól! 

Mosolygott az anyukája, 

puszit nyomott homlokára, 

betakarta, bugyolálta, 

ne fázzon kis mókuskája.

Közben halkan annyit mondott:

- Nagyi is mesélni szokott, 

amikor kis mókus voltam, 

és az ágyba beugrottam.

Aludj most már kicsi Rókus, 

ahogy minden rendes mókus. 

Rókus be is hunyta szemét, 

közben azért törte fejét. 

Hogyha a fát megtalálja, 

makkot ehet vacsorára, 

reggelire és ebédre, 

lesz majd mindig csemegéje. 

Így érte el őt az álom, 

Lakomázva a makkfákon. 

Másnap reggel amint felkelt, 

nagyanyjához rögtön elment. 

S reggelijét míg ott ette, 

nagymamáját így kérlelte:

- Nagyi, mesélj a makkfáról, 

a folyton termő fajtáról!

Kérlek, mondj el róla mindent, 

ne titkolj egy ilyen kincset! 

Elmegyek, hogy megtaláljam, 

ez mostantól minden vágyam. 

Nagyi felelt sajnálkozva, 

közben azért mosolyogva:

- Hát az bizony nem fog menni, 

ilyen fáról nem tudsz enni.

Nem létezhet ilyen makkfa. 

Hogy teremne télbe-fagyba? 

Tudod, ez csak egy szép mese, 

csodálatos álom, rege. 

A kis mókus megértette:

- Valakinek képzelete? 

- Bizony, aki kitalálta, 

élénk volt fantáziája. 

A természet vad törvénye

igaz minden élőlényre, 

állatokra és növényre:

szükségük van pihenésre. 

Ősszel lehull a fák lombja,

a makkot is mind eldobva. 

Télen aztán jót pihennek, 

így köszönve kikeletnek. 

Újra indul a körforgás, 

jön a tavasz és a zsongás. 

Aztán nyár és ősz lesz újra... 

Rókus már kívülről fújta. 

Elköszönt és indult haza, 

Közben dolgozott az agya:

Ha a méhnek van kaptára, 

Rókusnak lesz makk raktára. 

Ősszel a makkot begyűjti, 

télen majd a hideg hűti. 

Így biztosan nem lesz baja, 

s mindig várja egy kis kaja. 

Otthon tervét elmesélte, 

figyelt minden kis testvére. 

Végül együtt szedtek makkot, 

ha meglátod, te is kapkodd!