Kacsatánc

Varga Irén: Kacsatánc

Falu végén lenn a gátnál

Kacsa Ancsa élt egy háznál.

Szerette a jó zenéket,

hallgatott is minden szépet.

Közben rázta kacsafarát,

riszálta püspökfalatját.

Lépegetett jobbra, balra,

látva ezt, így szólt az anyja:

- Ahelyett, hogy popót ráznál,

jobb lenne, ha cha-cha-chá-znál.

Tanuld meg a táncot, kérlek,

mert az nem megy, ahogy nézlek...

- Tudom, Anyu, de mit vártál?

Jobb hely kell a sarki bárnál.

Kacsalányként hova jártál?

Biztos sokat táncikáltál!

- Szüreti bál lesz a héten,

sokan lesznek kinn a réten.

Ropják mind a kacsatáncot,

megtanulod, majd meglátod!

Elmerengett Ancsa ezen.

Bálba egyedül érkezzen?

Kísérőnek valaki kell,

így lesz csak az este siker.

Kitűzte hát heti célját:

Táncba viszi a szomszédját.

Alibiből kér egy létrát,

s mellesleg elhívja Bélát.

Át is ment még aznap este,

anyja az ablakból leste.

- Hoztam almát, szervusz, Bélus!

Kóstold csak meg, finom lédús!

- Szia Ancsa, jó hogy látlak!

Tedd csak oda az almákat!

Köszönöm, hogy gondoltál rám,

üldöz is majd érte hálám.

- Meg is hálálhatod, Béla,

Mert jól jönne most egy létra.

Meglazult az egyik tégla.

Kölcsön adod nekem még ma?

- Persze, Ancsa, hogyne adnám,

hisz most hoztad kedvenc almám.

- Jó fej vagy, mint mindig Béla,

jól fog jönni ez a létra.

Hanem mondd csak, tudsz a bálról,

a szüreti mulatságról?

Az jutott ma eszembe még,

hallgathatnák ott majd zenét.

Ha kedvünk lesz, táncikálunk,

míg elfárad kacsalábunk.

- Bizony, Ancsa, hallottam már,

hogy a réten lesz egy nagy bál.

Kérdezni is akartalak,

eljönnél-e, cukorfalat?

Rophatnánk a kacsatáncot,

előtte meg eszünk fánkot.

Boldogan ment Ancsa bálba,

hiszen oly rég csak ezt várta.

Béla tanította táncra,

szaporán járt lábacskája.

Díjnyertes lett cha-cha-chá-ja,

ámuldozott anyukája.

Minden héten jártak táncba,

nem volt szükség gardedámra.