Varga Irén: Kacsatánc
Falu végén lenn a gátnál
Kacsa Ancsa élt egy háznál.
Szerette a jó zenéket,
hallgatott is minden szépet.
Közben rázta kacsafarát,
riszálta püspökfalatját.
Lépegetett jobbra, balra,
látva ezt, így szólt az anyja:
- Ahelyett, hogy popót ráznál,
jobb lenne, ha cha-cha-chá-znál.
Tanuld meg a táncot, kérlek,
mert az nem megy, ahogy nézlek...
- Tudom, Anyu, de mit vártál?
Jobb hely kell a sarki bárnál.
Kacsalányként hova jártál?
Biztos sokat táncikáltál!
- Szüreti bál lesz a héten,
sokan lesznek kinn a réten.
Ropják mind a kacsatáncot,
megtanulod, majd meglátod!
Elmerengett Ancsa ezen.
Bálba egyedül érkezzen?
Kísérőnek valaki kell,
így lesz csak az este siker.
Kitűzte hát heti célját:
Táncba viszi a szomszédját.
Alibiből kér egy létrát,
s mellesleg elhívja Bélát.
Át is ment még aznap este,
anyja az ablakból leste.
- Hoztam almát, szervusz, Bélus!
Kóstold csak meg, finom lédús!
- Szia Ancsa, jó hogy látlak!
Tedd csak oda az almákat!
Köszönöm, hogy gondoltál rám,
üldöz is majd érte hálám.
- Meg is hálálhatod, Béla,
Mert jól jönne most egy létra.
Meglazult az egyik tégla.
Kölcsön adod nekem még ma?
- Persze, Ancsa, hogyne adnám,
hisz most hoztad kedvenc almám.
- Jó fej vagy, mint mindig Béla,
jól fog jönni ez a létra.
Hanem mondd csak, tudsz a bálról,
a szüreti mulatságról?
Az jutott ma eszembe még,
hallgathatnák ott majd zenét.
Ha kedvünk lesz, táncikálunk,
míg elfárad kacsalábunk.
- Bizony, Ancsa, hallottam már,
hogy a réten lesz egy nagy bál.
Kérdezni is akartalak,
eljönnél-e, cukorfalat?
Rophatnánk a kacsatáncot,
előtte meg eszünk fánkot.
Boldogan ment Ancsa bálba,
hiszen oly rég csak ezt várta.
Béla tanította táncra,
szaporán járt lábacskája.
Díjnyertes lett cha-cha-chá-ja,
ámuldozott anyukája.
Minden héten jártak táncba,
nem volt szükség gardedámra.
