A piaci légy

Varga Irén: A piaci légy

Hajnal köszönt a falura, 

szagoktól bűzlik egy kuka. 

Csend van, és ez elég fura, 

oktatást tart légy anyuka. 

Nem hallani a zümmögést, 

abbahagyták a röpködést. 

Az okoz most nagy fejtörést, 

hol folytassák a beköpést. 

A közönség lelkesedő,

figyelmük épp megfelelő. 

Közöttük van a kis Jenő, 

lárvából bújt tegnap elő. 

Koncentrál, mert anyja beszél, 

dallamosan, szinte zenél:

- A piacra látogatunk, 

ott töltjük majd el a napunk. 

Találkoztok sok új trükkel, 

s játszunk majd az életünkkel. 

Vigyázzatok az emberrel, 

lecsaphat ő könnyűszerrel. 

Csalogathat egy parfümmel, 

vagy akár jó marhasülttel. 

Ne hagyd magad, legyél résen, 

elrepülni sosem szégyen. 

A légycsapót jól kerüld el,

ne ismerkedj tenyerükkel.

Ha tanácsom megfogadod, 

megmentheted a potrohod. 

Ezzel a sok légy megindult, 

Jenő azért kicsit izgult. 

Nem biztos, hogy jól emlékszik, 

elejétől a végéig... 

- Hogy is mondta? Együnk sültet, 

még mielőtt elrepülhet? 

Mire jó az embertenyér? 

A fejembe ez már nem fér!

Nahát, máris itt a piac! 

Nagyon közel van, az igaz. 

S mire egy aprót pislantott, 

a légyraj már fel is oszlott. 

Szemével anyját kereste, 

de nem látta már semerre. 

Soha nem volt így elveszve, 

és ennyire berezelve. 

Kiáltani nem mert, persze, 

hátha felfigyel a neszre

egy csúf, szőrös, nagy gonosz pók. 

Laknak vajon itt hasonlók?

A helyzete nem volt rózsás, 

nagy feladat ez, hétpróbás. 

Mindent megtesz, hogy kiállja, 

egyedül is megcsinálja. 

Rárepült egy húsra gyorsan, 

lábat mosott vörösborban. 

Megköpködte a kenyeret, 

hörpintett rá egy kis tejet. 

Amerre járt, repülgetett, 

dühöngtek mind az emberek. 

- Hihetetlen, milyen pimasz! 

s látszott arcukon a grimasz. 

- Ízletes a sajtos panír? 

Nesze neked, egy légypapír! 

A saláta neked való? 

És hogy tetszik a légycsapó? 

Így üldözték kicsi Jenőt, 

elszalasztva jó sok vevőt.

Csapkodtak és hessegettek,

egyre mérgesebbek lettek. 

De a kis légy nagy vagányan, 

mindentudás birtokában

repkedett tovább vidáman, 

a piac minden zugában. 

Mi a versem csattanója? 

Hát a kaszáspók hálója! 

Ez lett Jenő buktatója, 

Nem ez ember légycsapója. 

Tán "happy end"-re vágyódtál?

Úgy sajnálom, hogy csalódtál!
Lám csak, a vég nem mind derűs, 

nem úgy írja a nagybetűs.

Ragaszkodsz a kis csibészhez?
Mi kellhet a túléléshez?
Hogy fog vágyad teljesülni,
s a főhős megmenekülni?

Nos, ha összetart a család,
történhetnek még nagy csodák.
Szólt az anya: - Rajta legyek!
Szélsebesen repüljetek!

Megindítom a támadást,
állítsuk meg most a kaszást!

Együtt szálltak a hálóba,
eszeveszett nagy tempóba'.

A pókháló így szétszakadt,

Jenőke életben maradt.

Megmenekült az irhája,
nem lett a pók vacsorája.

Húsvéti csibe

Varga Irén: Húsvéti csibe

© Császár Mihály illusztrációja

Nincs több hideg és borzongás,

megindult a sürgésforgás.

Itt a tavasz, időnk pompás,

elkezdődött már a zsongás.

A nap sem épp hétköznapi,

hanem húsvét vasárnapi.

Új életre kel most minden,

völgyekben és hegygerincen.

A tyúkudvar úgy felpezsdült,

hogy a sok tyúk táncra perdült.

Okkal történt az ujjongás,

kikelt az utolsó tojás.

Előbújtak a kis csibék,

neszüktől hangos a vidék.

Utoljára egy kis csibész,

teste, feje sárga pihés.

Ismerd meg őt: neve Csabi,

fején piros siltes sapi.

Más volt, mint a többi csibe,

huncutság ült szemeibe'.

Okos is volt, rögtön tanult,

tudásszomja nem csillapult.

Érdekelte oly sok dolog,

pedig lába épphogy totyog.

Megtudta, hogy régi szokás

húsvét hétfőn locsolkodás.

Elkapta a szívdobogás:

- De hiszen ez már-már csodás!

Viszek tiszta rózsavizet,

és titokban szódavizet.

Mondok majd egy kis versikét,

meglocsolom az Erzsikét.

Spriccel majd a szódás szifon,

Aztán meg majd megpuszilom.

Úgyis ő a legszebb pipi,

meglátja majd, ki nem hiszi!

Így is indult másnap reggel,

kölnit is vitt egy üveggel.

Szívében mély érzésekkel

előállt egy frappáns verssel:

- Ó, te kedves csibe bige,

a tyúkudvar legszebbike!

Mondd csak, kedves kis Erzsike,

locsolhatok-e most ide?

Erzsi arca pirospozsgás,

mi eszében járt, nem a mosdás.

Bólogatva várakozott,

hiszen Csabi kölnit hozott.

Lett is jó nagy meglepetés!

Elhalkult a csivitelés.

Állt ott Erzsi jól elázva...

Egyáltalán nem ezt várta!

Sírva berohant a házba,

az ajtót magára zárva.

Megtörve a döbbent csendet,

Csabi csak köhintett egyet.

Aztán csak állt, tétovázva.

Hol marad a puszikája?

És Erzsike mért nem boldog?

Hol ronthatta el a dolgot?

Erzsi anyja mindezt látva,

fejét lassan megcsóválta.

Hiába a próbálkozás,

ebből se lesz turbékolás!

Arca csupa szánakozás:

-  Nézd el neki! Csak óvodás...

Ahogy tartja a közmondás:

Olyan, mint a hímes tojás.

Erőssége a duzzogás,

nem megy még a barátkozás.

Csabi kedves választ súgott,

meglepve ezzel a tyúkot:

- Nekem Erzsi lesz a párom,

a módját majd megtalálom.

Más módszer kell, azt belátom,

bevetem majd a tudásom.

Erzsi hamar meg is békült,

A bókoktól szinte szédült.

A puszi is meglett persze,

amint megjött hozzá mersze.

Nyarga-ló

Varga Irén: Nyarga-ló

Volt egy tanya, ott élt hat ló,

mindegyikük lábán patkó.

Lakhelyük egy nagy istálló,

ajtóvasa már rozsdálló.

Az egyik ló ifjú csikó,

Milán nevű virgonc fickó.

Szűk volt neki már a karám,

unatkozott is a tanyán.

Ám egy napon kinn a réten

lemenő nap rőt tüzében,

meglátta a musztángokat,

a vágtató villámokat.

Titkon ő is erre vágyott,

míg sörényén a szél játszott:

Ne legyenek szűk határok,

csak legelők, óriások.

Elmesélte az anyjának,

búcsút hogy int a tanyának:

- Négy patkómat mind lerúgom,

Tőled, anyám, elbúcsúzom.

Átugrok a kerítésen,

vágtatok majd kinn a réten.

Az anyja csak nézett nagyot,

feledve a szénaszagot.

- Mondd csak, miért tennél ilyet?

Hisz itt zabot kapsz és vizet.

Meleg van és friss a széna,

le is csutakolnak néha.

Ismersz minden deszkát, szöget,

kiszögellést, kockakövet.

Nem véletlen mondják azért:

Járt utat a járatlanért...

- Ne hagyjam el, igen, tudom.

Túl régóta ezt tanulom.

Száguldás kell, értsd meg, kérlek!

Hidd el, nem tűnök el végleg.

Szomjazom a szabadságra,

ez most szívem legfőbb vágya.

Megpróbálok másképp élni,

új dolgoktól sosem félni.

Aztán egy nap visszatérek,

ez az, amit megígérek.

Milán szeme szinte izzott,

Anyja ezért rábólintott.

- Menj hát, fiam, hogyha ez kell,

várlak haza szeretettel.

Csatlakozz a vadlovakhoz,

szíved egyszer majd hazahoz.

Indult is már másnap Milán,

vágtája gyors volt és vidám.

Anyja látta csöppnyi fián,

önbizalomban nincs hiány.

A jövője innen fényes.

Hogy is mondják? Vadregényes!

Befogadta őt a ménes,

Nagy csapat volt, igen népes.

Bejárták a nagy vidéket,

rétet, mezőt, erdőséget.

Kalandoztak a vadonban,

mindenféle szűk kanyonban.

Megmutatta többször Milán,

bátorságból nincsen hiány.

Ahogy telt az idő gyorsan,

feljebb lépdelt a rangsorban.

Hamar megnőtt, büszke mén lett,

sötét szőre csak úgy fénylett.

Szíve mégis oly nehéz volt,

mint eső előtt az égbolt.

Az anyjához visszavágyott,

szinte fájt már, úgy hiányzott.

Úgy döntött hát, hazavágtat,

Ezzel tovább már nem várhat.

A tanyára hazaérve

meglepődve vette észre:

felépült egy új istálló,

erős falú, viharálló.

Milyen nagy és szép a karám!

Itt már lehet futni, az ám!

Vígan üdvözölte anyját,

a szeretett kedves kancát.

- Mi történt itt, mondd csak, anyám?

Sok változás van a tanyán?

Új lovakat hoztak talán,

azért nőtt így meg a karám?

- Bizony, fiam, új a gazda,

a világot beutazta.

Versenyre visz sok jó lovat,

ahová tud, ellátogat.

Milán ezen eltöprengett:

Ez az ötlet úgy megtetszett!

Most már jó sokat tekergett,

új készségekre is szert tett.

Mi lenne, ha itt maradna?

Sorsa hogy alakulhatna?

Úgy döntött, hogy megpróbálja,

tán még jónak is találja.

Persze így is történt, nyilván,

száguldhatott mint a villám.

S képzeljétek, tavaly Milán

érmet nyert az olimpián!

Tanulságul ez mit súghat?

Bátran próbáld ki az újat,

vágj neki a rögös útnak,

hiszen ezen sorsod múlhat.

A templom egere

Varga Irén: A templom egere

© Császár Mihály illusztrációja

Falu terén öreg templom,

sokak szerint már csak egy rom.
Pedig de szép volt még régen!

Szólt a harang minden délben.

Tornya tövén egérlyukban
egy-két egér fel-felbukkan.
Egér Egon a lakója,
megkopott már a zakója.

De azért még ad magára,
öltöny nélkül sosem járna.
Fontos egér volt ő egykor,
azt beszélik, hogy professzor.

Jó sokáig élt laborban,
benne is van már a korban.
Kampós botra támaszkodva 

fájós lábát csak vonszolja.

A laborban mit tapasztalt?
Körbe ültek egy nagy asztalt,
vizsgálták és elemezték,
szurkálgatták csöppnyi testét.

Kísérletek, lombik, kémcső,
petri csésze és fecskendő.
Rajta sok szert kipróbáltak,
némelyiktől csodát vártak.

Mellékhatás akad bőven:
sántít elég feltűnően,
köhög ezen túlmenően,
s orvosait szidja bőszen.

Persze azért tudni kell még,
hasznot is hajtott a bentlét.
A laborban nem csak lapult,
sok jó, hasznos dolgot tanult.

Amíg elszenvedte kínját,
kitanulta csínját-bínját
biosznak és kémiának,
gyógyszereknek, orvoslásnak.

Asszisztense, Sajtli Kálmán,
utasításokra várván
tömte csak a hasát egyre,
bajsza alatt berzenkedve:

- Olyan száraz ez az ostya!

Megint az a csuhás hozta?
Rámordult erre az öreg:
- Édes fiam, sok a szöveg! 

Folyton csak a hasad tömöd, 
nem látod már a köldököd.
Felébredt az új alanyunk, 
használnunk kell most az agyunk. 

Ezzel az ágyhoz is lépett,
s mutatott egy vicces képet
az ott fekvő kisgyereknek,
olyat, amin jót nevethet.

Kísérlete forradalmi,
emberekre fog majd hatni.
Azt vizsgálja, min kacagnak,
mitől lesznek boldogabbak.

A nevetés bizony gyógyszer,
megelőzésre is módszer.
Ha tudná szintetizálni,
nem kellene többé várni

semmiféle egyéb szerre,
meg lennének rögtön mentve.
Ezt vennék be szépen, sorba,
nagy dózisban adagolva.

A sok ember ha nem beteg,
szabadulnak az egerek.
A laborok mind eltűnnek,
a kísérletek megszűnnek.

És ez Egon legfőbb vágya,
álmainak netovábbja.
Segíts neki te is ebben,
nevess, kacagj lelkesebben!