Húsvéti csibe

Varga Irén: Húsvéti csibe

© Császár Mihály illusztrációja

Nincs több hideg és borzongás,

megindult a sürgésforgás.

Itt a tavasz, időnk pompás,

elkezdődött már a zsongás.

A nap sem épp hétköznapi,

hanem húsvét vasárnapi.

Új életre kel most minden,

völgyekben és hegygerincen.

A tyúkudvar úgy felpezsdült,

hogy a sok tyúk táncra perdült.

Okkal történt az ujjongás,

kikelt az utolsó tojás.

Előbújtak a kis csibék,

neszüktől hangos a vidék.

Utoljára egy kis csibész,

teste, feje sárga pihés.

Ismerd meg őt: neve Csabi,

fején piros siltes sapi.

Más volt, mint a többi csibe,

huncutság ült szemeibe'.

Okos is volt, rögtön tanult,

tudásszomja nem csillapult.

Érdekelte oly sok dolog,

pedig lába épphogy totyog.

Megtudta, hogy régi szokás

húsvét hétfőn locsolkodás.

Elkapta a szívdobogás:

- De hiszen ez már-már csodás!

Viszek tiszta rózsavizet,

és titokban szódavizet.

Mondok majd egy kis versikét,

meglocsolom az Erzsikét.

Spriccel majd a szódás szifon,

Aztán meg majd megpuszilom.

Úgyis ő a legszebb pipi,

meglátja majd, ki nem hiszi!

Így is indult másnap reggel,

kölnit is vitt egy üveggel.

Szívében mély érzésekkel

előállt egy frappáns verssel:

- Ó, te kedves csibe bige,

a tyúkudvar legszebbike!

Mondd csak, kedves kis Erzsike,

locsolhatok-e most ide?

Erzsi arca pirospozsgás,

mi eszében járt, nem a mosdás.

Bólogatva várakozott,

hiszen Csabi kölnit hozott.

Lett is jó nagy meglepetés!

Elhalkult a csivitelés.

Állt ott Erzsi jól elázva...

Egyáltalán nem ezt várta!

Sírva berohant a házba,

az ajtót magára zárva.

Megtörve a döbbent csendet,

Csabi csak köhintett egyet.

Aztán csak állt, tétovázva.

Hol marad a puszikája?

És Erzsike mért nem boldog?

Hol ronthatta el a dolgot?

Erzsi anyja mindezt látva,

fejét lassan megcsóválta.

Hiába a próbálkozás,

ebből se lesz turbékolás!

Arca csupa szánakozás:

-  Nézd el neki! Csak óvodás...

Ahogy tartja a közmondás:

Olyan, mint a hímes tojás.

Erőssége a duzzogás,

nem megy még a barátkozás.

Csabi kedves választ súgott,

meglepve ezzel a tyúkot:

- Nekem Erzsi lesz a párom,

a módját majd megtalálom.

Más módszer kell, azt belátom,

bevetem majd a tudásom.

Erzsi hamar meg is békült,

A bókoktól szinte szédült.

A puszi is meglett persze,

amint megjött hozzá mersze.

A templom egere

Varga Irén: A templom egere

© Császár Mihály illusztrációja

Falu terén öreg templom,

sokak szerint már csak egy rom.
Pedig de szép volt még régen!

Szólt a harang minden délben.

Tornya tövén egérlyukban
egy-két egér fel-felbukkan.
Egér Egon a lakója,
megkopott már a zakója.

De azért még ad magára,
öltöny nélkül sosem járna.
Fontos egér volt ő egykor,
azt beszélik, hogy professzor.

Jó sokáig élt laborban,
benne is van már a korban.
Kampós botra támaszkodva 

fájós lábát csak vonszolja.

A laborban mit tapasztalt?
Körbe ültek egy nagy asztalt,
vizsgálták és elemezték,
szurkálgatták csöppnyi testét.

Kísérletek, lombik, kémcső,
petri csésze és fecskendő.
Rajta sok szert kipróbáltak,
némelyiktől csodát vártak.

Mellékhatás akad bőven:
sántít elég feltűnően,
köhög ezen túlmenően,
s orvosait szidja bőszen.

Persze azért tudni kell még,
hasznot is hajtott a bentlét.
A laborban nem csak lapult,
sok jó, hasznos dolgot tanult.

Amíg elszenvedte kínját,
kitanulta csínját-bínját
biosznak és kémiának,
gyógyszereknek, orvoslásnak.

Asszisztense, Sajtli Kálmán,
utasításokra várván
tömte csak a hasát egyre,
bajsza alatt berzenkedve:

- Olyan száraz ez az ostya!

Megint az a csuhás hozta?
Rámordult erre az öreg:
- Édes fiam, sok a szöveg! 

Folyton csak a hasad tömöd, 
nem látod már a köldököd.
Felébredt az új alanyunk, 
használnunk kell most az agyunk. 

Ezzel az ágyhoz is lépett,
s mutatott egy vicces képet
az ott fekvő kisgyereknek,
olyat, amin jót nevethet.

Kísérlete forradalmi,
emberekre fog majd hatni.
Azt vizsgálja, min kacagnak,
mitől lesznek boldogabbak.

A nevetés bizony gyógyszer,
megelőzésre is módszer.
Ha tudná szintetizálni,
nem kellene többé várni

semmiféle egyéb szerre,
meg lennének rögtön mentve.
Ezt vennék be szépen, sorba,
nagy dózisban adagolva.

A sok ember ha nem beteg,
szabadulnak az egerek.
A laborok mind eltűnnek,
a kísérletek megszűnnek.

És ez Egon legfőbb vágya,
álmainak netovábbja.
Segíts neki te is ebben,
nevess, kacagj lelkesebben!

A rendetlen kiscica

A rendetlen kiscica

© Császár Mihály illusztrációja

Volt egyszer egy cirmos cica,

anyukája kicsi fia.

Neve Ádám, szeme barna

a bundája tarkabarka.

Télen a sok könyvét bújta,

kompjúterét gyakran nyúzta.

Néha sapkát, sálat húzva,

kimozdult a havat túrva.

Aztán jött a tavasz újra,

várt már rá egy bringatúra,

készülődött hát az útra,

szekrényéből ruhát túrva.

A sok holmi szana-széjjel,

rendetlenség nappal, éjjel.

Édesanyja ezt meglátva

kicsi fiát így dorgálta:

- Ejnye fiam, ez nem való!

Legyél szépen szófogadó!

Rakjál rendet egy-kettőre,

ne várj nagyobb hangerőre!

Mivel Ádám rendes cica,

Anyukával nem volt vita.

A szobáját rendbe tette,

közben le is szállt az este.

Várt már rá az ágyikója,

s kék-zöld kockás takarója.

Megmosdatta anyu Ádit,

s a kis gömböc aludt máris.

Álmában sok szépet látott,

ugrándozott, fára mászott.

Testvérkéivel is játszott,

felfedezték a világot.



Ez a vers Ádám számára készült versmondó versenyre.

Versmondó verseny

Varga Irén: Versmondó verseny

© Császár Mihály illusztrációja

Falu végén egy szép házban
élt egy kutyus és családja.
Ő volt Martin, kedves kis eb,
tesója csak egy volt kisebb.

Nővére is volt és bátyja,
meg egy csomó jó barátja.
Sokat játszottak ők együtt,
labdájuk kék volt és elnyűtt.

Mikor nem a labdát rágta,
rákezdett a kutyatáncra.
Amint bírta négy kis lába,
ment a kutyaiskolába.

A számtant is megszerette,
de a vers lett a kedvence.
El is ment a versenyekre,
s előadta, nem remegve:

- Azt hallottam, ez egy verseny,
így elhoztam kedvenc versem,
ez segít, hogy meg is nyerjem,
és a díjat bezsebeljem.

Felmorajlott a jó zsűri:
- A kritikát vajon tűri?
- Azt hallottam, szépen szaval,
első helyezett lett tavaly.

A közönség összesúgott:
- Milyen szuper csukát húzott!
- Nézzétek, hogy milyen laza!
Biztos nem küldik majd haza!

Martin, magát jól kihúzva,
fején bundájába túrva
kilépett hát a színpadra,
és a versét előadta.

Megpörgette a sok rímet,
vitte is vele a prímet.
Bámulták csak tátott szájjal,
ahogy beszélt, csupa bájjal.

Mikor aztán végére ért,
cseppnyit meghajtotta fejét.
Bizonyíték sikerére:
vastapsot is kapott érte.



Ez a vers Martin számára készült versmondó versenyre.

A fecsegő poszáta

Varga Irén: A fecsegő poszáta

© Császár Mihály illusztrációja

Délvidéki erdőségben
madárzsivaj száll a szélben.
Gabriella egy poszáta,
nemrég kelt ki a tojása.

Fiókája, kis Levente
egyből mondani is kezdte
a magáét dalát fújva,
félszegen anyjához bújva.

Telt az idő, nőtt is Levi,
csicseregni bátran meri,
mindazt, mi csak jut eszébe,
mindenről van véleménye.

Így kezdte meg az iskolát,
de nem várta ki a sorát,
hogy a tanár őt kérdezze,
beszélni kell, úgy érezte.

Dumcsi, csevej, terefere,
főhetett a tanár feje,
hogyan csinál ebből csendet,
mielőtt a csengő csenget.

Behívatta a szülőket,
Kérdezgetni kezdte őket:
- Otthon mit csinál a gyerek?
- Amit máskor: trécsel, cseveg.

- Mondják, mindig ennyit beszél?
- Csak akkor, ha nincsen veszély.
- Na de mégis, mikor csendes?
- Álmában, csak szárnya verdes.

- Na de mi lesz így belőle?
- Ezt kérdezzük meg inkább tőle.
Behívták hát a csemetét,
s kérték, mondja el a tervét.

Levi nem jött ám zavarba,
belekezdett nagy hadarva.
Felsorolt egy tucat szakmát,
mosolyra húzva az ajkát.

- Lehetek majd szinte bármi,
korai még kitalálni.
Mesemondó, politikus,
híradós vagy filmkritikus.

Egy a fontos: legyen bármi,
tudjak sokat diskurálni!



Ez a vers Levente számára készült versmondó versenyre.

Macskabál

Varga Irén: Macskabál

© Császár Mihály illusztrációja

Bált rendeztek csacska macskák,

kisebbek és nagyobbacskák.

Volt közöttük fehér, cirmos,

tarka, foltos, tigris csíkos.

Poharakban tej fehérlett,

macska legény pulthoz lépett.

Csapos, kitől tejét kérte,

macska fröccsöt tett eléje.

Körbe nézett Kandúr Bandi:

- Nicsak, ott egy szép lány, Andi!

Hajában egy rakás masni,

összejöhetne egy randi.

Sündörögve odalépett,

fogalmazva a beszédet,

mellyel Andit táncba csalja,

hogy szavait szinte falja.

- Csinos ez a bunda, Andi,

merre lehet ilyet kapni?

Szeretném, ha hozzám szólnál,

még inkább, ha dorombolnál.

Szavaitól elpirulva

Andi már csak halkan súgta:

- Ugyan már, ez régi vacak!

Jó, hogy jöttél, rég láttalak!

- Csinos vagy, ezt lásd be, kérlek,

megnéznek mind a legények.

Meddig vagy a városban?

Mozizhatnánk párosban.

Irult-pirult megint Andi,

ritkán szokott bókot kapni.

Gondolkodott a cica lány:

Elmehetne? Igen, talán...

Látta ezt az anyja, s tanti,

nem volt ínyükre e parti.

Anyja odaintve Andit

jó tanácsot akart adni:

- Ha össze is jön ez a randi,

nehéz eset ám a Bandi!

Nem szeret mást, csak mulatni.

Hogy fogsz jó férjet faragni?

- Ugyan, Anyu, ne légy bohó,

Nem vagyok én olyan mohó!

Férjet fogni nem szeretnék,

De hosszúak ám itt az esték!

Ezzel Andi visszasétált,

oda, hol rá Bandi még várt,

s eleresztve egy-két tréfát,

itták fröccsük maradékát.

Bandi kérdi: - Mondd, csak cica,

Eljössz akkor a moziba?

- Megyek, Bandi, de csak akkor,

Ha nem lesz majd semmi horror.

- Rendben, Andi, nem kell félni,

Komédiát fogunk nézni.

Jó lesz nagyon, hidd el nékem,

nevetni fogsz, megígérem!

Bólintott egy nagyot Andi:

- Rendben, Bandi, legyen randi!

Beszéljünk a részletekről,

Hogy lesz tovább? Az majd eldől.

Így kezdődött ez a románc,

tartós lett, mint bögrén zománc.

Ropták tovább az est során,

nem ment haza senki korán.

Minden héten találkoztak,

összejártak, mulatoztak,

egeret csak ritkán fogtak.

Nem aggódtak, mi lesz holnap.

Egy év múlva lett esküvő,

megnyugodott mindkét szülő.

Lagzijukon voltak sokan,

aztán éltek nagy boldogan.

Róka-móka

Varga Irén: Róka-móka

© Császár Mihály illusztrációja

Született egy róka lányka,

úgy hívták hogy Emese.

Olyan ravasz volt a drága,

nem állt jól a szeme se.

Ahogy szépen növekedett,

rosszaságra törekedett,

mindenkivel kötekedett,

huncut tervet szövögetett.

Anyukája a fejét fogta,

lánya folyton bosszantotta.

Rosszalkodott, ahogy szokta,

játékait elrontotta.

Tanárait felhergelte,

helyben ülést nem szerette.

Nem hallgatott józan szóra,

így kiáltott a kis róka:

- Az lenne a jó kis móka,

ha kiszaladnánk mind a hóba.

Hancúroznánk, hemperegnénk,

uzsonnánkat mind megennénk!

Ki is szaladt mindjárt rögtön,

s megbotlott egy nagy farönkön.

Megütötte kicsi lábát,

elszaggatta kabátkáját.

Ázott-fázott, könnye hullott,

Kabátján a szél behúzott.

Bánatosan haza kullog,

Anyja morcos, mint egy buldog.

Meglátván a csemetéjét,

jól leszidta Emeséjét,

ki behúzta a fülét, farkát,

úgy hallgatta anyukáját.

Meg is fázott már másnapra,

anyukája betakarta,

melengette, babusgatta,

kicsi lányát ápolgatta.

Meggyógyult a róka lányka,

rosszaságát szánta-bánta,

s nem volt neki egyéb vágya:

szeresse az anyukája!

Földi valóság

Varga Irén: Földi valóság

© Császár Mihály illusztrációja

Volt egyszer egy szép nagy zöld rét,

járatok szabdalták földjét.

Azokban élt két giliszta:

Földi Eszter, s húga Kriszta.

Napközben a földet bújták,

közben kedvenc daluk fújták.

Este viszont már nem túrtak,

ha tehették, kimozdultak.

Színház, mozi volt a program,

azt is tudták, koncert hol van.

Lehetett épp horror, dráma,

egy jegy sem volt soha drága.

Eljutottak minden show-ra,
közönségtalálkozóra.

Bulvár sajtót olvasgattak,
sok-sok pletykát meghallgattak.

Eszter tisztában volt azzal,
hogy hiába is magasztal
bárkit égig a sok hírlap,
hazugságot bőven írnak.

Kriszta viszont elhitt bármit,
amit tévé, újság állít.
Botrány legyen, szenzáció,
nem számított a ráció.

Munka után egyik este,
amíg pihent gyűrűs teste,
Kriszta hangját halkra fogta,
s nővérének súgva mondta :

- Titok még, de azt hallottam,
híresség van a városban.
Terjed az a mendemonda,

hogy itt van az anakonda,

színésznő és primadonna,

kinek neve Anna Konda.
- Ne higgy már el mindent, Kriszta!

Nem kígyó ő, csak giliszta!

- De hát ezt az újság írta!
- Ugyan, annak fele firka!
Ez biztos a művészneve,

így aztán felvághat vele.

- Kriszta, ne légy ünneprontó!

Hiszen ez a hír észbontó!
Nézzük meg az előadást, 
aztán pedig a ráadást.

Jegyet vettek már estére,
hadd kaphassa lencsevégre
Kriszta, amint a híresség
bearanyozza az estét.

Elértek a színház elé,
igyekeztek is befelé.
Elfoglalták helyük gyorsan,
s lesték hogy a díva hol van.

Fellebbent a függöny sarka:
Vajon ki lép a színpadra?
Nyitva maradt csöpp kis szájuk,
nagyot koppant földön álluk.

Ott volt kígyó bőrbe bújva
(vállát húzta is a súlya),
ki minap még a földet túrva
velük együtt a dalt fújta.

Belekezdett énekébe,
látszott, most van elemébe,
csillogott a szeme kékje,
sugárzott az egész lénye.

Midőn dala végére ért,
megpillantva két testvérét,
könnyek lepték el a szemét,
s elmesélte történetét.

Bizony, egy nap jött egy eke,
hogy a földet szántsák vele.
Utoljára akkor látták,
haza már hiába várták.

Teltek-múltak így a hetek,
Anna hova kerülhetett?
Az eke őt átsodorta
a giliszta fővárosba.

Tehetségét felfedezték,
kamatoztatni is kezdték.
Énekhangját úgy képezték,
hogy a célnak megfeleljék.

Karrierje így indult el,
De egyetlen nap se múlt el,
anélkül, hogy haza vágyna
otthonának nyugalmába.

Véget ért az előadás,
rendhagyó volt a ráadás:
örömkönnyek, hálaadás,
s lekerült a kígyó palást.

Kriszta végül megjegyezte:
- Bármily csodás ez az este,
hiszékeny vagyok, Eszterem,
Igazad volt, elismerem!

- Sose bánkódj ezen, Kriszta,
nővérünket kaptuk vissza.
Örüljünk, hogy így alakult,
kígyóbőrben hogy ő lapult.

Három nővér együtt újra,
hívták őket interjúkra.
De már tudják, ez nem tréfa,
fontosabb a magánszféra.

Horgász lecke

Varga Irén: Horgász lecke

© Császár Mihály illusztrációja

Hegyek között kis tavacska,

abban lakik sok halacska.

Van belőlük jó sok fajta,

szószólójuk Harcsa Marcsa.

Egyik szombat délutánon

fény szűrődött át a fákon,

s észrevette Márna Márton,

horgász van a láthatáron.

Úszott is nagy sebbel-lobbal,

riadót fújt, és jó okkal.

Volt ő már itt nagy zsákokkal,

szatyrokkal és dobozokkal.

Itt hagyta a vízben őket,

felbosszantva a süllőket,

mérges lett a ponty és csuka:

- Hisz ez egy tó, és nem kuka!

Ha egy probléma felmerült,

a haltanács összeült,

az ügy végére pont került,

és még az ég is felderült.

Az elnökük volt Magdolna,

ki egy elegáns angolna,

korát tekintve matróna,

de nem volt, ki ezt felrója.

Így is történt, összegyűltek,

szép sorokban mind leültek.

Az elnöknő így szólt: - Csendet!

Hogy tegyünk a tóban rendet?

Sok halacska mind szót kapott,

vitáztak is majd' fél napot.

Ennek Marcsa gátat szabott:

- Dolgozzunk ki javaslatot!

Márton így szólt: - Nincs ez jól így,

kell a bajra lelni gyógyírt.

Ne legyünk, ki levét issza,

én azt mondom, vágjunk vissza!

Aki ott volt, egyetértett,

hisz a pecás szabályt sértett.

Tanácstalan nézett amur,

amit érzett nem volt l'amour.

- Na de mégis mit csináljunk?

Ezentúl majd őrt kell álljunk?

Marcsa így szólt: - Várjunk, várjunk!

Nem kell semmit kitaláljunk!

Mit bedobtak, adjuk vissza,

így lesz csak a tavunk tiszta.

Ne kapjuk ma be a csalit,

leckéztessük meg a palit!

Amit bedobott a tóba,

Akasszuk fel a horogra.

Fogja azt ki a kukaccal,

bámulhat majd buta arccal!

Mogorván nézett a busa,

csábította kukac húsa.

Sóhajtott a dévérkeszeg:

- Én már így is alig eszek!

Az elnök kért végül csendet,

csitítva a kedélyeket.

- Bár nem ért mindenki egyet,

vessük azért be, mint fegyvert.

Az ülést most feloszlatom,

Dolgozzunk a feladaton!

Meg is indult a nagy halraj,

összetartott minden halfaj.

Horogra akadt sok szemét,

bántotta a horgász szemét.

Ezután ha volt is kapás,

nem volt más, mint újabb csapás.

Nem fogott mást, csupán lomot,

mindent, mi már ütött-kopott:

lyukas bakancs, traktor gumi,

rongyos ruhák, törött cumi.

Ezzel töltve el az estét,

fáradtan vonszolta testét.

Meg is tanulta a leckét:

Ne szennyezze környezetét.

Többé nem lesz ilyen csacska,

boldog volt a sok halacska.

Ünnepnap lett ez a tónál,

többet ért ez minden szónál.

Dinó névadó

Varga Irén: Dinó névadó

© Császár Mihály illusztrációja

Történt egyszer réges-régen,

még ősmadár szállt az égen,

s a fű is más volt még a réten,

dinó tojás kelt ki éppen.

Előbújt a dinó kislány,

anyja Klára, apja István.

Végignéztek a névlistán,

Gondban voltak, látszott tisztán.

Hogy nevezzék? Ment a vita.

Apja így szólt: - Legyen Rita.

- Ugyan, kérlek, hagyd el, István,

Rita nincs is fenn a listán!

- Megint ez a fránya lista!

Rita nem jó? Legyen Kinga.

- Megmondtam, hogy legyen Nóra.

- Mint az anyád? Szót se róla!

- Akkor mit szólsz ahhoz: Sára?

- Hát az biztos ki van zárva!

- Ne légy ilyen makacs, Pista!

Hadd nézzem csak, hol a lista?

S így folytatva ezt a vitát,

Minden névben leltek hibát.

Morogtak és berzenkedtek,

Végül szinte berekedtek.

Megejtvén a látogatást

megjött közben a nagy család,

megnézni a dinó babát,

megtöltötték a kis lakást.

- Nem értjük e ricsaj okát.

Miért lármázzák fel a babát?

Az ok hamar kitudódott:

Hogy nevezzék az utódot?

Sok rokontól jött sok ötlet,

Okoskodtak egyre többet.

Úgy győzködte őket Böbe,

Ki is jött az epeköve.

Hiszen apró csecsemőcske!

A nyakában egy előke,

a haja meg milyen szőke!

Szép név lenne az Emőke.

Gyerekekkel nem volt dolga,

Maris tanti így ezt mondta:

- Most is lám az ágyat nyomja,

ez a gyerek legyen Olga!

Sorolták csak a sok nevet,

Kedvencekhez tettek jelet.

Klára végül sóhajt egyet:

- Mind kihalunk, mire meglesz!

István erre: - Ugyan, Klári!

Nem kell túldramatizálni!

Előbb-utóbb lesz majd neve.

Hidd el, boldog is lesz vele.

De hiába hitte István,

végigszaladva a listán

nevet kaphat majd a kislány.

Nem fog menni, látszott tisztán.

A sok dinó nézett: - Nini!,

ha nem hallja, el sem hiszi,

megszólalt az icipici:

- Az én nevem Dinó Mici.

Megjegyezte egy jó barát:

- Látják ezt a csöpp kis babát?

Elnevezte saját magát,

megoldva a család baját.

Így esett hát, kérem szépen,
midőn felhő szállt az égen,
s dinók játszottak a réten.
Régen volt már, nagyon régen...

A nagy réparablás

Varga Irén: A nagy réparablás

© Császár Mihály illusztrációja

Mező végén a pusztában

nyuszi anyó élt egy házban.

Szíve-lelke csupa tréfa,

ilyen volt ő: Bolyhos Éva.

Mindig sokat viccelődött,

mindenkivel élcelődött,

mások után leskelődött,

lódított és heccelődött.

Egyszer aztán egy szép napon,

Éva árult a piacon,

közben tanakodott azon:

Mi lesz ebből, mennyi haszon?

Onnan este hazatérve

nyitva volt az ajtó résre.

Bekukucskált, kicsit félve,

s látta, hogy őt nagy baj érte.

Rendőrt hívott azon nyomban

s elmondta a telefonban:

- Betörő járt hajlékomban,

Jöjjenek ki, de rohamban!

Tomi hadnagy volt bent éppen,

ő már nem hitt a mesékben.

- Viccelődik, kedves néne?

Tréfa-répa volt ebédre?

Felhergelte ezzel Évát:

- Félretéve minden tréfát,

értsd meg Tomi a problémát:

míg én hordtam a portékát,

erre jártak zsivány hordák,

házacskámat kifosztották,

répáimat mind elhordták,

a vetést is letaposták.

Jön is Tomi, szirénázva,

ereszkedik négykézlábra,

nyomot keres csúszva-mászva,

hogy a tettest megtalálja.

- Az a helyzet Éva néni,

nincsen itt miről beszélni.

Nem találtam túl sok nyomot,

mit a tettes hátra hagyott.

Éhes sáska horda tette,
A répákat mind megette,
Káposztákat lelegelte,
A nyomokat eltüntette.

Kezdődhet a takarítás,

adok is majd erről írást.

Felesleges most a sírás!

Tetszett kötni biztosítást?

- Kötöttem én, de mi haszna?

Nem vihetem a piacra!

Itt maradok szomjan-éhen,

vízen és száraz kenyéren.

Szörnyű ez és hihetetlen,

feldolgozni lehetetlen!

A rendőrség tehetetlen,

a bánatom feneketlen.

- Nem kell néne ez a dráma,

minden jó lesz, majd meglátja!

Szomszédjai mind szeretik,

megitatják, megetetik.

Figyeljen csak, és meglátja,

milyen sok a jó barátja!

Nézett Éva fejcsóválva,

kétkedőn a csodát várva.

Jött is hamar a sok szomszéd,

fazekakat hoztak, s kondért,

répával megrakott kordét,

megpúpozva arra sok fért.

Segítettek mind a nyuszik,

bátrak és az alamuszik.

Rendeztek egy jó nagy bulit,

nem csináltak ramazúrit.

Megnyugodott végre, végre,

nem üldözte éhség réme.

Hálálkodott Éva néne,

nyuszi-puszit kaptak érte.

Sünök a cirkuszban

Varga Irén: Sünök a cirkuszban

© Császár Mihály illusztrációja

Volt egyszer két tüskés koma,

nevük is volt: Samu, Soma.

Mindig sokat veszekedtek,

vitáztak és perlekedtek.

Egyszer aztán így szól Soma:

- Lehetnénk mi két jó koma.

Cirkusz van a városban,

elmehetnénk párosban.

Megnézzük az artistákat,

elefántot, majmocskákat.

Közben almát rágcsálunk,

ha meguntuk, sétálunk.

Megpödörte bajszát Samu,

- Biztos, hogy ez nem csak kamu?

- Hidd el Samu, hogyha mondom,

oroszlán van a porondon!

El is indult a két koma,

ilyen összhang nem volt soha.

Mozgott apró lábacskájuk,

rengett tüskés hátacskájuk.

A pénztárnál álltak sorba,

jegyet vettek a páholyba.

A porondmester belépett,

a látnivaló temérdek:

Levegőben akrobaták,

ugrándoztak kicsi kutyák,

elefántok pipiskedtek,

oroszlánok jöttek-mentek.

Samu így szólt: - Köszönöm!

Nagyszerű volt, sok öröm.

- Ugyan, komám, szót se róla,

érjünk haza harangszóra.

Mentek, mentek, mendegéltek,

estebédre hazaértek.

Ettek-ittak, jót vigadtak,

a vitáknak búcsút mondtak.

Élményekkel gazdagon

hevertek a pamlagon.

Nevettek is, jaj, nagyon!

Szem nem maradt szárazon.

Nem vitáztak többé soha,

jó barát lett a két koma.

Kezet fogtak mindig szépen,

éltek tovább békességben.

Tücsökzene

Varga Irén: Tücsökzene

© Császár Mihály illusztrációja

Tücsök Ödön ült egy kövön

minden héten csütörtökön.

Tanakodott, mit is játsszon,

hegedűn ám, nem gitáron!

Holnap lesz a koncert megint,

és a karmester majd beint.

Mibe kezdjen akkor bele?

Főhetett az agyveleje!

Minden héten ez a nóta:

írjon egy dalt virradóra.

- Nem megy, nem tehetek róla!

Hogy menne ez parancsszóra?!

Mi eszembe jut: lekottázni,

dallamokat fabrikálni.

Szörnyű ez, de be kell látni:

nem lehet így komponálni!

Pedig nagy hírnévre vágyott,

amilyet még sose látott,

hogy elhagyja ezt a várost,

s bejárja a nagyvilágot.

Gondolkodott, mihez kezdjen,

Hegedűjén mit nyekegjen?

Addig-addig tanakodott,

hogy már lassan hajnalodott.

Szomorú lett nagyon Ödön,

alig látott át a ködön,

ami közben lassan leszállt,

nedvesítve az út porát.

Orrlógatva indult haza,

szembe jött az úton Zaza.

Ödönben meg dúlt a csata:

- Bosszantó, hogy ilyen laza!

Zaza nem volt ám akárki!

Ismerheti őt itt bárki:

operában lehet látni,

zenészeket instruálni.

Úgy döntött a tücsök végül,

Zazát hívja segítségül.

Sok jó magot eleségül

felajánlott fizetségül.

Elkezdődött hát a munka,

hangjegy került a papírra.

Elkészült az első strófa,

Ödön pedig eldúdolta.

- Véleményem miért tagadjam,

kicsit furcsa ez a dallam.

Biztos jó lesz majd nyitánynak?

Fülbemászón szépet várnak!

- Ne izgulj már annyit, Ödön!

Karriered úgy meglököm,

nem ülsz többet itt a kövön.

Dicséred majd az üstököm!

Zaza ezzel búcsút intett,

- Vár még rám egy hangya kvintett!

A dolgát itt elvégezte,

fizetségét zsebre tette.

Ödön pedig azt remélte,

híres lehet ő is végre.

Másnap vitte új zenéjét,

várta ám, hogy megdicsérjék!

- Hoztam ezt a kottát, Mester!

Szerepelhet minden hangszer.

Várom ám a véleményed!

Hallottál már ilyen szépet?

- Nem mondanám, hogy észbontó…

Hegedűvel játszva pont jó,

de hiányoznak akkordok,

ezen nagyon aggódok!

- Ugyan, kérlek! Hidd el, Mester,

feleslegesen kötekszel!

Csodálatos ez a dallam,

alig várom már, hogy halljam!

Vállat vont a jó karmester,

vezényel ő, hogyha ez kell.

A pálcáját elővette:

kezdődjék hát el az este!

Eljátszottak minden hangot,

elárasztva a színpadot.

De hiába vártak tapsot,

a közönség eloldalgott.

Nem lett siker ez az este,

más tollával ékeskedve.

Ödön el volt keseredve,

nagyravágyás lett a veszte.

Fizetett, hogy híres legyen,

most meg aztán nincs mit egyen.

Jól elhúzták a nótáját,

szedhette a sátorfáját.

Családjához hazavonult,

bánatában csápja konyult.

Meglátták őt a rokonok:

- Ödön, ne légy már ily konok!

Húzzál nótát inkább nekünk,

attól lesz csak jó a kedvünk.

Sokkal jobb lesz neked velünk,

vidáman fog telni telünk!

Felesége minden este

vigasztalta kedveskedve.

Vissza is tért életkedve,

s együtt járnak hangversenyre.

A vakond szemüvege

Varga Irén: A vakond szemüvege

© Császár Mihály illusztrációja

Volt egyszer egy vakond tanya,

lakója volt vaksi Sanya.

Családjával élt szerényen,

gyökereken és termésen.

Sok kis öcskös, unokahúg,

az estéken mind odabújt.

Szerették a mesét mindet,

hoztak is egy képeskönyvet.

A kis vakond mind kíváncsi,

alig győzték már kivárni,

s mind azt kezdték kiabálni:

- Mesélj nekünk, Sanya bácsi!

- Tudjátok, hogy alig látok,

mégis mindig csak szekáltok.

Átok rátok könyvbarátok,

nagyobb betűt nem találtok?!

Csodálkozott vakond mama:

- Mitől hangos ez a tanya?

- Elegem van! - mondta Sanya,

s égnek állt az összes haja.

Vakond mama csitította,

kedves szóval visszafogta.

S mert átlátta a problémát,

ő sem csinált ebből tréfát.

Gondolt egyet, s kapta magát,

elővette telefonját.

Felhívott egy rég nem látott

kedves optikus barátot.

Megindult a tere-fere,

nem volt neki sok veleje!

Végül azért lényegre tért:

- Megvizsgálnád Sanya szemét?

Rábólintott a jó barát:

- Küldd át hozzám holnap Sanyát!

Meghallgatom búját-baját,

szemüvege is lesz, saját.

Így is történt, kérem szépen,

ment minden, mint a mesében.

Felkereste az optikát,

utána meg a patikát.

Recepttel a kezében

várakozott szerényen.

Kapott is egy szemüveget,

megemelte a süveget.

El is indult haza Sanya,

- Jajj de messze van a tanya!

Hazaért a hajlékába,

délidőnek tájékába'.

Csodálkozva nézett körbe,

- Tényleg sárga ez a bögre?

Bepillantott a tükörbe,

- Jé, az orrom milyen görbe!

Előkapott egy-két könyvet,

- Nagybetű kell? Buta ötlet!

Szemüveggel tisztán látok,

színesebben a világot.

Gyertek, gyertek, kis vakondok,

Sanya bácsi mesét mond most!

Jöttek is az apróságok,

vakond mama hozott vánkost.

Leültek mind, körbe-körbe,

Sanya könyvét felütötte.

Kezdődött a jó kis móka,

későn tértek nyugovóra.

A béka ebédje

Varga Irén: A béka ebédje

© Császár Mihály illusztrációja

Tavirózsa árnyékában

békacsalád élt egy várban.

A legifjabb legényke

legyet akart ebédre.

Békavári Bence ezért

egy levélen lógva henyélt.

Üldögélt a nap alatt,

hátha lesz egy jó falat.

El is telt így egy-két óra,

nézve fel egy pillangóra,

elmélkedve, búslakodva,

messze hangzott korgó gyomra.

Hallva ezt a béka mama,

éhes fiát szólongatta.

Hogy megtöltse a korgó gyomrot,

hazahívta a porontyot.

– Mi az ebéd, mondd csak, Anyu?

– Nagyon finom szúnyog ragu.

Elhúzta a száját Bence,

mert a ragut nem szerette.

Tanakodott magában,

mi lehet a kamrában:

Van-e vajon lárvalekvár,

vagy egy kicsi petemustár?

– Ugyan-ugyan, mondd csak, Anyu,

tényleg nincsen más, csak ragu?

– Ne húzd, fiam, az orrodat,

éhes béka nem válogat!

S fiát ezzel leteremtve

a tányérját telemerte.

Ült ott Bence, nézte, nézte,

anyja kedvenc csemetéje,

és titokban azt remélte,

előkerül csemegéje.

De nem volt ott más, csak ragu,

és szigorúan nézett Anyu.

Így hiába nem szerette,

visszaadni mégse merte.

A kanalát beletette,

S nagy duzzogva mind megette.

Végül így szólt: – Figyelj, Anyu,

nem is olyan rossz a ragu!