A rendetlen kiscica

A rendetlen kiscica

© Császár Mihály illusztrációja

Volt egyszer egy cirmos cica,

anyukája kicsi fia.

Neve Ádám, szeme barna

a bundája tarkabarka.

Télen a sok könyvét bújta,

kompjúterét gyakran nyúzta.

Néha sapkát, sálat húzva,

kimozdult a havat túrva.

Aztán jött a tavasz újra,

várt már rá egy bringatúra,

készülődött hát az útra,

szekrényéből ruhát túrva.

A sok holmi szana-széjjel,

rendetlenség nappal, éjjel.

Édesanyja ezt meglátva

kicsi fiát így dorgálta:

- Ejnye fiam, ez nem való!

Legyél szépen szófogadó!

Rakjál rendet egy-kettőre,

ne várj nagyobb hangerőre!

Mivel Ádám rendes cica,

Anyukával nem volt vita.

A szobáját rendbe tette,

közben le is szállt az este.

Várt már rá az ágyikója,

s kék-zöld kockás takarója.

Megmosdatta anyu Ádit,

s a kis gömböc aludt máris.

Álmában sok szépet látott,

ugrándozott, fára mászott.

Testvérkéivel is játszott,

felfedezték a világot.



Ez a vers Ádám számára készült versmondó versenyre.

A hétpöttyös balettcipő

Varga Irén: A hétpöttyös balettcipő 

Élt egy pettyes kis katica, 

úgy nevezték el, hogy Lina.

Az ő álma nagy volt biza:

lesz belőle balerina.

Volt, aki nem helyeselte, 

s a tervére ezt felelte:

- Táncosnőnek nem vagy való, 

Hét pöttyöd is elég fakó. 

Lina kedvét ez nem szegte, 

ő csak így szólt feleselve:

- Hat lábamban nincsen hiba, 

nem is vagyok buta liba.

Minden lépést, megtanulok, 

balettcipőt, tütüt húzok.

Lépek, ugrok, forgok lassan, 

gyakorolok szorgalmasan. 

És csak pörgött körbe-körbe,

szédüléssel nem törődve.

Anyja nézte eltűnődve:

- Vajon kitől örökölte?

Apja figyel, büszkén, csendben:

- Szerintem ez így van rendben. 

A családunk elég népes,

érdekes dolgokra képes.

Ha szereti, hadd táncoljon,

lépegessen, ugrándozzon. 

Elmerengve bólint anyja:

ha élvezi, hát ő hagyja.

Lina pedig vígan lejtett, 

néha egy-egy hibát ejtett. 

Akarata így sem csorbult, 

újra jobbra-balra fordult.

Tudta, ha sokat csinálja, 

szorgalma majd meghálálja. 

Jöhet plié és relevé,

főszerep lehet az övé.

Telt és múlt közben az idő, 

nagyobb lett a balettcipő, 

tütüt is kinőtt vagy hármat, 

szerepet is kapott párat. 

A közönség úgy imádta, 

a szólóját alig várta. 

Sok koreográfus hívta, 

a főszerepet rá írta.

Lina így tett szert hírnévre, 

betáblázták egész évre. 

De ő ezt cseppet sem bánta, 

hisz valóra vált az álma. 

Mért mondtam én most el mindezt? 

Álmod őrizd, mint egy kincset! 

Dolgozz mindig céltudattal, 

szállj szembe a sok kudarccal. 

Ha ezt teszed, lehetsz bármi, 

s álmod szárnyán tudsz majd szállni. 

Versmondó verseny

Varga Irén: Versmondó verseny

© Császár Mihály illusztrációja

Falu végén egy szép házban
élt egy kutyus és családja.
Ő volt Martin, kedves kis eb,
tesója csak egy volt kisebb.

Nővére is volt és bátyja,
meg egy csomó jó barátja.
Sokat játszottak ők együtt,
labdájuk kék volt és elnyűtt.

Mikor nem a labdát rágta,
rákezdett a kutyatáncra.
Amint bírta négy kis lába,
ment a kutyaiskolába.

A számtant is megszerette,
de a vers lett a kedvence.
El is ment a versenyekre,
s előadta, nem remegve:

- Azt hallottam, ez egy verseny,
így elhoztam kedvenc versem,
ez segít, hogy meg is nyerjem,
és a díjat bezsebeljem.

Felmorajlott a jó zsűri:
- A kritikát vajon tűri?
- Azt hallottam, szépen szaval,
első helyezett lett tavaly.

A közönség összesúgott:
- Milyen szuper csukát húzott!
- Nézzétek, hogy milyen laza!
Biztos nem küldik majd haza!

Martin, magát jól kihúzva,
fején bundájába túrva
kilépett hát a színpadra,
és a versét előadta.

Megpörgette a sok rímet,
vitte is vele a prímet.
Bámulták csak tátott szájjal,
ahogy beszélt, csupa bájjal.

Mikor aztán végére ért,
cseppnyit meghajtotta fejét.
Bizonyíték sikerére:
vastapsot is kapott érte.



Ez a vers Martin számára készült versmondó versenyre.

Csiklandós talpacskák

Varga Irén: Csiklandós talpacskák

Erdő mélyén nagyon távol

egy eukaliptusz fáról

csüng alá egy kis koala,

légtornászként lendül karja.

Különleges kicsi Kinga,

nagy kedvence ám a hinta!

Szeme türkiz, benne szikra,

rajzán szárad épp a tinta.

Mit rajzolt a kicsi lányka?

Mindazt, mi a szíve vágya:

Testvérkéi és szülei,

a sok szempár őt figyeli,

ahogy táncol, perdül, fordul.

Ha nem így van, rájuk mordul,

a mosolya gyorsan csorbul,

szeméből a könny kicsordul.

Ilyenkor az anyja, Kriszti,

szól, hogy: - Nem kell ám a hiszti!

Ezen mereng kicsi Kinga,

közben leng vele a hinta. 

- Sok a dolog otthon, persze,

és még két lány: Luca, Csenge.

Na meg ott van apu, Gábor,

tűzoltó ő, nagyon bátor.

Mégis, kellene valami,

figyelmüket fenntartani.

Mi legyen az? Megvan! Tudom!

A talpukat csiklandozom!

Így is tett a kicsi lányka,

és a családja nem bánta.

Nagy kacagás lett a bére,

itt a vége, fuss el véle!



Ez a vers Kinga számára készült versmondó versenyre.

A fecsegő poszáta

Varga Irén: A fecsegő poszáta

© Császár Mihály illusztrációja

Délvidéki erdőségben
madárzsivaj száll a szélben.
Gabriella egy poszáta,
nemrég kelt ki a tojása.

Fiókája, kis Levente
egyből mondani is kezdte
a magáét dalát fújva,
félszegen anyjához bújva.

Telt az idő, nőtt is Levi,
csicseregni bátran meri,
mindazt, mi csak jut eszébe,
mindenről van véleménye.

Így kezdte meg az iskolát,
de nem várta ki a sorát,
hogy a tanár őt kérdezze,
beszélni kell, úgy érezte.

Dumcsi, csevej, terefere,
főhetett a tanár feje,
hogyan csinál ebből csendet,
mielőtt a csengő csenget.

Behívatta a szülőket,
Kérdezgetni kezdte őket:
- Otthon mit csinál a gyerek?
- Amit máskor: trécsel, cseveg.

- Mondják, mindig ennyit beszél?
- Csak akkor, ha nincsen veszély.
- Na de mégis, mikor csendes?
- Álmában, csak szárnya verdes.

- Na de mi lesz így belőle?
- Ezt kérdezzük meg inkább tőle.
Behívták hát a csemetét,
s kérték, mondja el a tervét.

Levi nem jött ám zavarba,
belekezdett nagy hadarva.
Felsorolt egy tucat szakmát,
mosolyra húzva az ajkát.

- Lehetek majd szinte bármi,
korai még kitalálni.
Mesemondó, politikus,
híradós vagy filmkritikus.

Egy a fontos: legyen bármi,
tudjak sokat diskurálni!



Ez a vers Levente számára készült versmondó versenyre.

Születésnap

Varga Irén: Születésnap

Volt egyszer egy anyamedve,

vajon mitől volt jó kedve?

Alig múlt egy éves bocsa,

mikor megtörtént a csoda.

Kezdjük inkább az elején,

Balra fent, a lap tetején.

Mikor megszületett Lili,

apró volt még, egész kicsi.

Nagy sokára érkezett ő,

szülők várták, mindjárt kettő.

Aztán ahogy telt az idő,

nézték, ahogy mindent kinő.

Először csak kúszott, mászott,

amit elért, mind lerántott.

Azután megtanult járni,

nem kellett sokáig várni.

Közben fejlődött és játszott,

felfedezve a világot.

Mindent elért apró mancsa,

nem volt ami távol tartsa.

Szerette őt minden rokon,

senki nem is vette zokon,

ha nem volt kedve köszönni,

s inkább próbált tőlük szökni,

vagy anyához, vagy apához,

vagy csak kedvenc játékához.

Nem akart ő puszit adni,

tessék csak őt békén hagyni.

Aztán jött egy téli reggel,

hangosan csörgött a vekker.

Ma van anyu szülinapja,

ajándékát hogyan kapja?

Figyelj, mert most jön a csoda!

Karjába ugrik kis bocsa,

átöleli anya nyakát,

odadugja csöpp kis arcát,

csücsöríti apró száját,

s megpuszilja anyukáját.

Anya ahogy Lilire néz,

könnyek lepik el a szemét.

Aztán csak áll meghatódva,

kis bocsát karjában óvva.

Volt már jó pár szülinapja,

ajándékok hadát kapta.

Átfut fején sok-sok emlék,

de nem talál jobbat ennél.

Egyik sem érhet fel ezzel:

a gyermeki szeretettel.