Karácsony a jegtáblán

Varga Irén: Karácsony a jegtáblán

Saját készítésű marcipán figura

Déli-sarkon, fagyos télben, 

dermesztően hideg szélben,

hó és fagy van minden zugban, 

Antarktiszi júniusban. 

A hidegtől menekülve, 

egy kupacba tömörülve,

áll sok pingvin, zömök testtel, 

dacolva a természettel. 

Tolluk mintha szmoking lenne, 

elegánsak nagyon benne! 

Feladatot bíztak rájuk:

tojást hagyott náluk párjuk. 

Merre jár a tojó vajon?

Enni totyogott a havon. 

Amint eljut majd a vízhez, 

hozzájut sok finom ízhez. 

Elfogynak a rákok, krillek, 

s jóllakottan hazabilleg.

Fiókája a tojásban

továbbra is biztonságban. 

Pár nap múlva aztán kikel, 

szürke, pelyhes tollat visel.

Gyorsan nő a kis fióka, 

anyja után neve Zsóka. 

Telnek-múlnak a hónapok, 

a sok pingvin már nem vacog. 

Nyár lett, melegszik a tenger, 

hiába van most december. 

Közeledik a karácsony, 

Zsóka így szól: - Nagyon várom! 

Ajándékként arra vágyom, 

teljesüljön majd az álmom. 

Összenézett anyja, apja. 

Ők már tudták, hogy megkapja. 

Minden kicsi pingvin álma:

változzon át a jégtábla. 

Legyen rajta jó nagy csúszda, 

hogy arról a vízbe csúszva 

csobbanhasson hatalmasat, 

így ünnepelve a nyarat.

Másnap Zsóka felébredve 

körbenézett reménykedve. 

Két kis szeme felragyogott:

csodálatos csúszdát kapott! 

Boldogan mászott fel Zsóka. 

Ez lesz ám a remek móka!

A magasság meg se kottyant, 

lent a vízben nagyot csobbant. 

Anyját, apját megölelte, 

majd a csúszást ismételte. 

Időnként ha megéhezett, 

frissen fogott halat evett. 

Gyönyörűen telt a napja, 

minden egyes kis darabja. 

Boldogan bújt este ágyba, 

teljesült a szíve vágya. 

Az én karácsonyom

Varga Irén: Az én karácsonyom

Hideg van kint, havas a táj. 

Ablakomban egy kismadár

reggelente rég visszajár:

Hol marad a friss alma már? 

Kicsit fekszem még az ágyon, 

pár percet aludni vágyom, 

hátha jön egy színes álom, 

de a helyem nem találom.

Apró gömb lóg a faágon. 

Mi is van ma? Hát karácsony! 

Legszebb napja ez az évnek,

kis csengettyűk megigéznek. 

A színek most szinte élnek, 

csillognak a csöppnyi fények. 

- Csak a szemnek, nem a kéznek! 

Szólok oda kisöcsémnek. 

Gyönyörű fa és hatalmas, 

karácsonyra épp alkalmas. 

Földlabdás lett és nem talpas, 

így apu sem aggodalmas. 

Kopogtatnak, ki jött vajon? 

Kabát landol a fogason. 

Papa jött és mama vele, 

telis-tele mindkét keze. 

Segítünk is lepakolni, 

minek vajon a sok holmi? 

Maradnak egy egész hétre, 

lesz idő az együttlétre.

A konyhába besétálok, 

hatalmas káoszt találok. 

Kérdem anyut: - Mit segítsek? 

Kell-e pár kuktát kerítsek? 

Anyu legyint, s így szól lazán:

- Elég lesz egy jó konyhalány. 

Rögtön befog mosogatni,

esélyem sincs elszaladni. 

Persze, játszhat mindkét öcsém, 

üvöltenek, mint a bölény. 

Rajtam meg itt lóg a kötény, 

s ácsorgok a konyha kövén. 

Anya dolgozik a kacsán:

- Kell egy csipet, csak egy parány. 

Honnan tudja, mi az arány? 

Számomra ez most még talány. 

Végre elkészül az ebéd.

Egyél csak, ha fér még beléd!

Bejgli is kerül majd eléd, 

s közben hallgathatunk zenét. 

Fénykép készül, boldog család,

De ez a kép kissé csalárd.

Most vitázott a két tesó,

kinél legyen majd a lego.

Előtte meg apu zsémbelt,

hogy a menü már elcsépelt.

Anyu persze úgy riposztolt,

mástól sem lenne kisportolt.

Később sálat, sapkát húztunk, 

hógolyóból sokat gyúrtunk. 

Előkerült a kis szán is.

Csússz le te is! Kolosszális! 

Vidáman telt el a napunk, 

nem számított, hogy mit kapunk. 

Fontosabb volt, amit adunk:

szeretünk, s szeretve vagyunk. 

A Mikulás rénszarvasai

Varga Irén: A Mikulás rénszarvasai 

Északi sark közelében, 

kint a havas messzeségben,

élt valahol réges-régen, 

nyolc rénszarvas békességben. 

Szánt húztak ők minden évben. 

Nem a hóban. Fenn az égen! 

Repültek a csillagfénnyel, 

a világban szerte-széjjel. 

Télapót vitték a szánon, 

átsuhanva sok szép tájon. 

Háztetőkön meg-megálltak, 

aztán pedig tovább szálltak.

Kik lehetnek? Mi a nevük?

Milyen lehet az életük? 

Elmesélem hamarjában, 

milyenek ők valójában. 

Üstökös, bár akaratos, 

munkájában alázatos.

Megbízható, jó vezető,

rejlik benne sok-sok erő. 

Íjas bátor, terhelhető, 

ugyanakkor szerethető.

Rénszarvasok Cupido-ja, 

a szerelem pártfogója. 

Csillag híres szépségéről, 

na meg rendszeretetéről. 

Játékos is, de kitartó, 

Íjas szerelmére méltó. 

Táncos rögtön fordul-perdül, 

hogyha bárhol zene csendül. 

Nagyon sportos, mégis kecses, 

gyorsasága félelmetes. 

Ikrek bizony, ő és Pompás, 

aki játékos és mókás. 

Számára a munka becses, 

testtartása tökéletes. 

Nagy viharban Villám vezet, 

Megelőzi ő a szelet. 

Futballozni nagyon szeret, 

Nagy szívében sok szeretet. 

Táltost élteti a verseny, 

feltűnt néhány filmtekercsen. 

Karrierjét rég feladva

lett végül a csapat tagja. 

Ágas büszke, magabiztos, 

hiszen erős, nagyon izmos. 

Hogy mit esznek, arra figyel, 

s gyönyörű agancsot visel. 

Ők azok hát, mind a nyolcan. 

Na de Rudolf mégis hol van?! 

Kilencedik ő a sorban, 

legifjabbként a csoportban. 

Kicsikeként szomorkodott, 

hisz akárhogy próbálkozott, 

játszópajtást nem lelt mégsem.

Búsult is hát kellőképpen. 

Folyton nyűg volt piros orra, 

hisz mindenki azt gúnyolta. 

Megpróbált ő annyi dolgot:

Orrára kent piszok foltot, 

befestette szép barnára... 

Semminek se volt hatása. 

A piros orr mássá tette, 

akárhogy is rejtegette. 

Aztán jött egy szörnyű eset:

Vastag, nagy köd keletkezett.

Nem látszott ám abban semmi! 

Nem lehetett útra kelni. 

Rudolf lett a hős megmentő, 

piros orra irányjelző. 

Ő mutatta meg az utat,

s máris jobb lett a hangulat. 

Befogadta őt a csapat, 

most már velük együtt szalad. 

Húzzák a szánt évről évre, 

sok kisgyerek örömére. 

Apák napja

Varga Irén: Apák napja

Sütött a nap aranysárgán, 

felragyogott egy szivárvány, 

s angyalok játszottak hárfán. 

Ekkor született egy bárány.

- Milyen furcsa kicsi bari! 

- szólt az anyja, Annamari. 

- Nézd, a gyapja csupa virág, 

Nem csak göndör fehér csigák!

- Csodálatos kicsi bárány! 

- válaszolta apja, Kálmán.

- A neve is legyen Virág, 

hadd csodálja őt a világ! 

Cseperedett a kislányka, 

a nyáj legszebb báránykája, 

apukának szeme fénye, 

tudásra is volt igénye. 

Júniusnak a derekán

lehetett fél éves talán, 

mikor komoly kérdést tett fel, 

oly kíváncsi tekintettel:

- Mondd csak, apu, te hogy lettél? 

Rögtön apának születtél? 

És mi is az apák napja?

Holnap lesz a vasárnapja. 

- Milyen okos vagy már kincsem! 

Érdekel már szinte minden. 

Elmondom a történetem, 

hallgasd végig türelmesen. 

Bólintott a csöppnyi lányka, 

tátva maradt apró szája, 

olyan izgatottan várta,

mit mesél majd apukája. 

- Én is kicsi voltam egykor, 

úgy hívják ezt, hogy gyerekkor. 

Később, mikor nagyobb voltam, 

legelőkön barangoltam. 

Így találtam anyukádra, 

s tettem szert egy új családra.

Elhangzott az ásó-kapa, 

de még így sem voltam apa. 

Ehhez kellett egy kis bari, 

s lám, a hatás azonnali.

Tudod ki az a kis bárány? 

Te vagy bizony, kisleánykám! 

Veled lett az élet kerek, 

azonnal megszerettelek!

Segítettem, tereltelek, 

mindig jóra neveltelek. 

Sok-sok móka és kacagás, 

simogatás, cirógatás,

néha egy-egy cseppnyi szigor, 

máskor meg egy jó nagy vigyor. 

Ilyen hát apának lenni,

nem hasonlít ehhez semmi. 

Nem tudok mást hozzátenni, 

történetem most csak ennyi.

A kis bari ámuldozott, 

s amint másnap hajnalodott, 

ajándékot szépet hozott

apjának, kit bálványozott.

A szárnyaszegett madár

 Varga Irén: A szárnyaszegett madár 

Erdőn-mezőn nagy a ricsaj, 

nem más az, mint madárzsivaj.

Fészket rakott veréb Márta, 

ki is kelt vagy hat tojása.

Hangos lett a fészekalja, 

ki arra jár, az mind hallja, 

hogy csivitel a sok madár, 

nem kell nekik énektanár. 

Márton bújt ki legelsőként, 

ezért ő most szakértőként

magyarázgat a tesóknak, 

mint tanár a tanulóknak:

- A repülés rém egyszerű. 

Itt van rajtunk két szárnyszerű, 

nagyra tárja, ki épeszű, 

csak azért, mert így célszerű.

Aztán verdess, ha kitártad:

erre való a két szárnyad. 

Figyelt másik öt fióka, 

úgy gondolták, jó kis móka. 

Márton pedig bemutatta, 

a tudását fitogtatva, 

a két szárnyát suhogtatta, 

s figyelték elragadtatva. 

Kicsit meg is emelkedett, 

két szárnyával úgy verdesett. 

Valahogy így történhetett, 

hogy balesetet szenvedett:

Beakadt az egyik szárnya 

egy kiálló kis faágba.

Fájdalom hasított végig 

szárnyától egész fejéig. 

Sehogy sem bírt szabadulni, 

képtelen volt megmozdulni. 

Így talált rá anyukája, 

fájt már nagyon szárnyacskája. 

Segítséggel kiszabadult, 

s az esetből sokat tanult.

Lassan gyógyult sérülése, 

ez volt Márton büntetése. 

Testvérei szárnyra keltek, 

és vidáman már repkedtek. 

Ő meg ott ült unatkozva, 

szabadságra szomjúhozva. 

Utolsó lett az elsőből, 

szerénység a hencegőből. 

Végül aztán ő is repült,

s így a vágya beteljesült. 

Éttermi etikett

Varga Irén: Éttermi etikett

Nem is olyan nagyon régen,

talán éppen a múlt héten,

étterem nyílt kinn a réten,

mégsincs rajta a térképen.

A főnök egy gazdag cincér,

s Tibor lett az új főpincér.

Látogasd meg mindenképpen,

azt ígéri, nem halsz éhen.

Van-e asztal, hol és mikor

mutatja egy nagy monitor.

Komoly cincér ez a Tibor,

arcán ráncot vet a szigor.

A rend szinte már katonás,

nem eltűrt a kavarodás.

Ez nem könnyű foglalkozás,

vele jár a sok futkosás.

Ha betéved egy revizor,

csak akkor lesz kissé vidor,

s feltűnik egy kaján vigyor

az ő ajkán mindannyiszor.

Oktatja a személyzetet:

- Mindig ott legyen a szemed,

sose feledd szerepedet:

szolgáld ki a vendégeket.

Jelezheti egy csettintés,

vagy egy bátortalan intés,

hogy még enne, vagy már fizet,

vagy hogy inna egy kis vizet.

Ha sértést kapsz, azt lenyeled,

éles nyelved megfékezed.

Ha elejtesz egy-két tányért,

felelsz az okozott kárért.

Figyelj oda, legyél kedves,

akkor is, ha kínkeserves.

Intelmeit ezzel zárta,

az ajtót szélesre tárva.

Özönlött a vendégsereg,

Sok-sok felnőtt, s néhány gyerek.

Étlap került a kezekbe:

Mi kéne a hasüregbe?

Íncsiklandó minden fogás,

valóságos műalkotás.

Megéri a várakozás,

mert az íze mindnek csodás.

Na de nem is ez a lényeg!

Megint túl sokat mesélek.

Volt egy asztal, nagy családdal,

sokan nézték rosszallással.

Nem azért, mert sok a gyerek,

nem voltak oly érzékenyek.

Viszont ez már több a soknál,

ettől te is hátast dobnál.

A gyerekek ordibáltak,

asztalok közt rohangáltak.

Pincéreket megtréfáltak,

ha sikerült, hahotáztak.

A szüleik nem figyeltek,

épp egymással veszekedtek.

Csapkodta az asztalt anyjuk,

rágyújtott végül az apjuk.

Felhangzott a tiltakozás:

- Itt tilos a szivarozás!

A dohányos rá se rántott,

még egy szálért kotorászott.

Tibor csendben odasuhan:

- Meg kell kérnem, kedves uram,

szíveskedjen eloltani,

kint lehet csak rágyújtani.

A válaszra vár mindenki:

- Nekem nem parancsol senki!

Azt csinálok, amit tetszik,

jobban teszik, ha megjegyzik!

- Ezt a nézetét nem osztom.

Lehet, hogy ez így megy otthon,

viszont ha ön vendég nálunk,

illő viselkedést várunk.

Folytatta is Tibor rögtön,

mert ezt diktálta az ösztön:

- Én vigyáznom itt a rendet,

betartjuk az etikettet.

Szóval kérem, hozzon döntést:

Folytathatja a dühöngést,

de akkor azt tegye máshol,

lehetőleg innen távol.

Hogyha pedig maradnának,

megfelelve sok szabálynak,

fékezze a gyermekeit,

kímélve más idegeit.

Megsértődött ám a vendég!

Sátorfájuk máris szedték.

Kérték még a panaszkönyvet,

Tibor előhozta rögvest.

Végre aztán mind elmentek,

és taps törte meg a csendet.

Éljeneztek a vendégek,

Tibornak szólt a dicséret.

Anyák napi ajándék

Varga Irén: Anyák napi ajándék

Egy májusi szombat este

két kis kölyök anyját leste.

Egyik Kata, másik Lackó,

két tündéri mosómackó.

Arról folyt csendben a vita,

mit adjon a két bandita

ajándékba anyukának,

hiszen holnap már vasárnap.

Álmos szemét dörzsölgetve

Lackó így szólt elmerengve:

- Csoki kell, meg sok szép virág,

pirosak és talán lilák.

- Ugyan Lackó, ez banális!

Jobb, ha elfelejted máris.

Anyák napja úgy ünnepi,

ha az anyut jól meglepi.

- Mégis mire gondolsz, Kata?

Mitől lesz jó hangulata?

Kata így szólt megfontoltan:

- Keljünk korán nagy titokban!

Készítsük el reggelijét,

ebédre a spagettijét,

uzsonnához teavizét,

desszertnek meg almás pitét.

- Hát ez bizony jó sok dolog!

És a hasam máris korog!

Lackó csendben ezen dohog,

amíg Kata rá nem morog:

- Ugye nem kell elmondanom,

mit tesz minden egyes napon

anyu, hogy legyen mit enned,

és hogy legyen mit felvenned?

Lackó kicsit szégyenkezik,

s tovább nem is berzenkedik.

A két kölyök megegyezik:

a másnapot korán kezdik.

Hamar el is jött a hajnal,

felkeltek egy halk sóhajjal.

Megkenték a zsemlét vajjal,

kávé készült tejszínhabbal.

A tálcát jól megpakolva,

óvatosan araszolva,

a küszöbön botladozva,

ágy végénél téblábolva,

megállt végül a két apró

csíkos farkú mosómackó.

Anya felnyitotta szemét,

meglátta a két csemetét.

- Nahát, ez ám a reggeli!

Így ébredni örömteli!

Kávét kortyol, megízleli,

zsemlét harap, majd lenyeli.

A két lurkó azt kémleli,

vajon hogyan értékeli?

- Csodás volt, sőt mesebeli!

S két gyermekét átöleli.

Kicsinyeit dédelgetve

azt hallgatja elképedve,

mit terveztek kedveskedve.

Sosem volt így kényeztetve!

Aznap anya sokat pihent,

kedvére volt a napirend.

Két kis mackó forgott-sürgött,

míg ő habos vízben fürdött.

Amíg Lackó s Kata főzött,

a kertben is elidőzött.

Szép volt minden pillanata:

levendula friss illata,

melengető nap sugara,

madárnóta varázslata.

Sétálgatott, néha leült,

olykor el is érzékenyült.

Hisz anyának lenni áldás!

Igaz, a súly néha mázsás...

Mégis minden perc megéri,

mert a gyermek oly tündéri!

Így szállt le az este lassan,

két kis hősre várt a paplan.

Ágyba bújtak nagy fáradtan,

mégis vidám hangulatban.

Anyu osont a konyhába,

rendet tenni hamarjába'.

Sietett, de mindhiába,

tátva is maradt a szája.

Számított a zűrzavarra,

mégis tisztaság fogadta.

Ez igazán szép ajándék,

szorgos munka és jó szándék.

Hát ez a nap különleges!

S a két lurkó? Szédületes!

Minden így volt tökéletes,

nincs virág, mi épp ily becses!

A piaci légy

Varga Irén: A piaci légy

Hajnal köszönt a falura, 

szagoktól bűzlik egy kuka. 

Csend van, és ez elég fura, 

oktatást tart légy anyuka. 

Nem hallani a zümmögést, 

abbahagyták a röpködést. 

Az okoz most nagy fejtörést, 

hol folytassák a beköpést. 

A közönség lelkesedő,

figyelmük épp megfelelő. 

Közöttük van a kis Jenő, 

lárvából bújt tegnap elő. 

Koncentrál, mert anyja beszél, 

dallamosan, szinte zenél:

- A piacra látogatunk, 

ott töltjük majd el a napunk. 

Találkoztok sok új trükkel, 

s játszunk majd az életünkkel. 

Vigyázzatok az emberrel, 

lecsaphat ő könnyűszerrel. 

Csalogathat egy parfümmel, 

vagy akár jó marhasülttel. 

Ne hagyd magad, legyél résen, 

elrepülni sosem szégyen. 

A légycsapót jól kerüld el,

ne ismerkedj tenyerükkel.

Ha tanácsom megfogadod, 

megmentheted a potrohod. 

Ezzel a sok légy megindult, 

Jenő azért kicsit izgult. 

Nem biztos, hogy jól emlékszik, 

elejétől a végéig... 

- Hogy is mondta? Együnk sültet, 

még mielőtt elrepülhet? 

Mire jó az embertenyér? 

A fejembe ez már nem fér!

Nahát, máris itt a piac! 

Nagyon közel van, az igaz. 

S mire egy aprót pislantott, 

a légyraj már fel is oszlott. 

Szemével anyját kereste, 

de nem látta már semerre. 

Soha nem volt így elveszve, 

és ennyire berezelve. 

Kiáltani nem mert, persze, 

hátha felfigyel a neszre

egy csúf, szőrös, nagy gonosz pók. 

Laknak vajon itt hasonlók?

A helyzete nem volt rózsás, 

nagy feladat ez, hétpróbás. 

Mindent megtesz, hogy kiállja, 

egyedül is megcsinálja. 

Rárepült egy húsra gyorsan, 

lábat mosott vörösborban. 

Megköpködte a kenyeret, 

hörpintett rá egy kis tejet. 

Amerre járt, repülgetett, 

dühöngtek mind az emberek. 

- Hihetetlen, milyen pimasz! 

s látszott arcukon a grimasz. 

- Ízletes a sajtos panír? 

Nesze neked, egy légypapír! 

A saláta neked való? 

És hogy tetszik a légycsapó? 

Így üldözték kicsi Jenőt, 

elszalasztva jó sok vevőt.

Csapkodtak és hessegettek,

egyre mérgesebbek lettek. 

De a kis légy nagy vagányan, 

mindentudás birtokában

repkedett tovább vidáman, 

a piac minden zugában. 

Mi a versem csattanója? 

Hát a kaszáspók hálója! 

Ez lett Jenő buktatója, 

Nem ez ember légycsapója. 

Tán "happy end"-re vágyódtál?

Úgy sajnálom, hogy csalódtál!
Lám csak, a vég nem mind derűs, 

nem úgy írja a nagybetűs.

Ragaszkodsz a kis csibészhez?
Mi kellhet a túléléshez?
Hogy fog vágyad teljesülni,
s a főhős megmenekülni?

Nos, ha összetart a család,
történhetnek még nagy csodák.
Szólt az anya: - Rajta legyek!
Szélsebesen repüljetek!

Megindítom a támadást,
állítsuk meg most a kaszást!

Együtt szálltak a hálóba,
eszeveszett nagy tempóba'.

A pókháló így szétszakadt,

Jenőke életben maradt.

Megmenekült az irhája,
nem lett a pók vacsorája.

Húsvéti csibe

Varga Irén: Húsvéti csibe

© Császár Mihály illusztrációja

Nincs több hideg és borzongás,

megindult a sürgésforgás.

Itt a tavasz, időnk pompás,

elkezdődött már a zsongás.

A nap sem épp hétköznapi,

hanem húsvét vasárnapi.

Új életre kel most minden,

völgyekben és hegygerincen.

A tyúkudvar úgy felpezsdült,

hogy a sok tyúk táncra perdült.

Okkal történt az ujjongás,

kikelt az utolsó tojás.

Előbújtak a kis csibék,

neszüktől hangos a vidék.

Utoljára egy kis csibész,

teste, feje sárga pihés.

Ismerd meg őt: neve Csabi,

fején piros siltes sapi.

Más volt, mint a többi csibe,

huncutság ült szemeibe'.

Okos is volt, rögtön tanult,

tudásszomja nem csillapult.

Érdekelte oly sok dolog,

pedig lába épphogy totyog.

Megtudta, hogy régi szokás

húsvét hétfőn locsolkodás.

Elkapta a szívdobogás:

- De hiszen ez már-már csodás!

Viszek tiszta rózsavizet,

és titokban szódavizet.

Mondok majd egy kis versikét,

meglocsolom az Erzsikét.

Spriccel majd a szódás szifon,

Aztán meg majd megpuszilom.

Úgyis ő a legszebb pipi,

meglátja majd, ki nem hiszi!

Így is indult másnap reggel,

kölnit is vitt egy üveggel.

Szívében mély érzésekkel

előállt egy frappáns verssel:

- Ó, te kedves csibe bige,

a tyúkudvar legszebbike!

Mondd csak, kedves kis Erzsike,

locsolhatok-e most ide?

Erzsi arca pirospozsgás,

mi eszében járt, nem a mosdás.

Bólogatva várakozott,

hiszen Csabi kölnit hozott.

Lett is jó nagy meglepetés!

Elhalkult a csivitelés.

Állt ott Erzsi jól elázva...

Egyáltalán nem ezt várta!

Sírva berohant a házba,

az ajtót magára zárva.

Megtörve a döbbent csendet,

Csabi csak köhintett egyet.

Aztán csak állt, tétovázva.

Hol marad a puszikája?

És Erzsike mért nem boldog?

Hol ronthatta el a dolgot?

Erzsi anyja mindezt látva,

fejét lassan megcsóválta.

Hiába a próbálkozás,

ebből se lesz turbékolás!

Arca csupa szánakozás:

-  Nézd el neki! Csak óvodás...

Ahogy tartja a közmondás:

Olyan, mint a hímes tojás.

Erőssége a duzzogás,

nem megy még a barátkozás.

Csabi kedves választ súgott,

meglepve ezzel a tyúkot:

- Nekem Erzsi lesz a párom,

a módját majd megtalálom.

Más módszer kell, azt belátom,

bevetem majd a tudásom.

Erzsi hamar meg is békült,

A bókoktól szinte szédült.

A puszi is meglett persze,

amint megjött hozzá mersze.

Nyarga-ló

Varga Irén: Nyarga-ló

Volt egy tanya, ott élt hat ló,

mindegyikük lábán patkó.

Lakhelyük egy nagy istálló,

ajtóvasa már rozsdálló.

Az egyik ló ifjú csikó,

Milán nevű virgonc fickó.

Szűk volt neki már a karám,

unatkozott is a tanyán.

Ám egy napon kinn a réten

lemenő nap rőt tüzében,

meglátta a musztángokat,

a vágtató villámokat.

Titkon ő is erre vágyott,

míg sörényén a szél játszott:

Ne legyenek szűk határok,

csak legelők, óriások.

Elmesélte az anyjának,

búcsút hogy int a tanyának:

- Négy patkómat mind lerúgom,

Tőled, anyám, elbúcsúzom.

Átugrok a kerítésen,

vágtatok majd kinn a réten.

Az anyja csak nézett nagyot,

feledve a szénaszagot.

- Mondd csak, miért tennél ilyet?

Hisz itt zabot kapsz és vizet.

Meleg van és friss a széna,

le is csutakolnak néha.

Ismersz minden deszkát, szöget,

kiszögellést, kockakövet.

Nem véletlen mondják azért:

Járt utat a járatlanért...

- Ne hagyjam el, igen, tudom.

Túl régóta ezt tanulom.

Száguldás kell, értsd meg, kérlek!

Hidd el, nem tűnök el végleg.

Szomjazom a szabadságra,

ez most szívem legfőbb vágya.

Megpróbálok másképp élni,

új dolgoktól sosem félni.

Aztán egy nap visszatérek,

ez az, amit megígérek.

Milán szeme szinte izzott,

Anyja ezért rábólintott.

- Menj hát, fiam, hogyha ez kell,

várlak haza szeretettel.

Csatlakozz a vadlovakhoz,

szíved egyszer majd hazahoz.

Indult is már másnap Milán,

vágtája gyors volt és vidám.

Anyja látta csöppnyi fián,

önbizalomban nincs hiány.

A jövője innen fényes.

Hogy is mondják? Vadregényes!

Befogadta őt a ménes,

Nagy csapat volt, igen népes.

Bejárták a nagy vidéket,

rétet, mezőt, erdőséget.

Kalandoztak a vadonban,

mindenféle szűk kanyonban.

Megmutatta többször Milán,

bátorságból nincsen hiány.

Ahogy telt az idő gyorsan,

feljebb lépdelt a rangsorban.

Hamar megnőtt, büszke mén lett,

sötét szőre csak úgy fénylett.

Szíve mégis oly nehéz volt,

mint eső előtt az égbolt.

Az anyjához visszavágyott,

szinte fájt már, úgy hiányzott.

Úgy döntött hát, hazavágtat,

Ezzel tovább már nem várhat.

A tanyára hazaérve

meglepődve vette észre:

felépült egy új istálló,

erős falú, viharálló.

Milyen nagy és szép a karám!

Itt már lehet futni, az ám!

Vígan üdvözölte anyját,

a szeretett kedves kancát.

- Mi történt itt, mondd csak, anyám?

Sok változás van a tanyán?

Új lovakat hoztak talán,

azért nőtt így meg a karám?

- Bizony, fiam, új a gazda,

a világot beutazta.

Versenyre visz sok jó lovat,

ahová tud, ellátogat.

Milán ezen eltöprengett:

Ez az ötlet úgy megtetszett!

Most már jó sokat tekergett,

új készségekre is szert tett.

Mi lenne, ha itt maradna?

Sorsa hogy alakulhatna?

Úgy döntött, hogy megpróbálja,

tán még jónak is találja.

Persze így is történt, nyilván,

száguldhatott mint a villám.

S képzeljétek, tavaly Milán

érmet nyert az olimpián!

Tanulságul ez mit súghat?

Bátran próbáld ki az újat,

vágj neki a rögös útnak,

hiszen ezen sorsod múlhat.

A templom egere

Varga Irén: A templom egere

© Császár Mihály illusztrációja

Falu terén öreg templom,

sokak szerint már csak egy rom.
Pedig de szép volt még régen!

Szólt a harang minden délben.

Tornya tövén egérlyukban
egy-két egér fel-felbukkan.
Egér Egon a lakója,
megkopott már a zakója.

De azért még ad magára,
öltöny nélkül sosem járna.
Fontos egér volt ő egykor,
azt beszélik, hogy professzor.

Jó sokáig élt laborban,
benne is van már a korban.
Kampós botra támaszkodva 

fájós lábát csak vonszolja.

A laborban mit tapasztalt?
Körbe ültek egy nagy asztalt,
vizsgálták és elemezték,
szurkálgatták csöppnyi testét.

Kísérletek, lombik, kémcső,
petri csésze és fecskendő.
Rajta sok szert kipróbáltak,
némelyiktől csodát vártak.

Mellékhatás akad bőven:
sántít elég feltűnően,
köhög ezen túlmenően,
s orvosait szidja bőszen.

Persze azért tudni kell még,
hasznot is hajtott a bentlét.
A laborban nem csak lapult,
sok jó, hasznos dolgot tanult.

Amíg elszenvedte kínját,
kitanulta csínját-bínját
biosznak és kémiának,
gyógyszereknek, orvoslásnak.

Asszisztense, Sajtli Kálmán,
utasításokra várván
tömte csak a hasát egyre,
bajsza alatt berzenkedve:

- Olyan száraz ez az ostya!

Megint az a csuhás hozta?
Rámordult erre az öreg:
- Édes fiam, sok a szöveg! 

Folyton csak a hasad tömöd, 
nem látod már a köldököd.
Felébredt az új alanyunk, 
használnunk kell most az agyunk. 

Ezzel az ágyhoz is lépett,
s mutatott egy vicces képet
az ott fekvő kisgyereknek,
olyat, amin jót nevethet.

Kísérlete forradalmi,
emberekre fog majd hatni.
Azt vizsgálja, min kacagnak,
mitől lesznek boldogabbak.

A nevetés bizony gyógyszer,
megelőzésre is módszer.
Ha tudná szintetizálni,
nem kellene többé várni

semmiféle egyéb szerre,
meg lennének rögtön mentve.
Ezt vennék be szépen, sorba,
nagy dózisban adagolva.

A sok ember ha nem beteg,
szabadulnak az egerek.
A laborok mind eltűnnek,
a kísérletek megszűnnek.

És ez Egon legfőbb vágya,
álmainak netovábbja.
Segíts neki te is ebben,
nevess, kacagj lelkesebben!

Kacsatánc

Varga Irén: Kacsatánc

Falu végén lenn a gátnál

Kacsa Ancsa élt egy háznál.

Szerette a jó zenéket,

hallgatott is minden szépet.

Közben rázta kacsafarát,

riszálta püspökfalatját.

Lépegetett jobbra, balra,

látva ezt, így szólt az anyja:

- Ahelyett, hogy popót ráznál,

jobb lenne, ha cha-cha-chá-znál.

Tanuld meg a táncot, kérlek,

mert az nem megy, ahogy nézlek...

- Tudom, Anyu, de mit vártál?

Jobb hely kell a sarki bárnál.

Kacsalányként hova jártál?

Biztos sokat táncikáltál!

- Szüreti bál lesz a héten,

sokan lesznek kinn a réten.

Ropják mind a kacsatáncot,

megtanulod, majd meglátod!

Elmerengett Ancsa ezen.

Bálba egyedül érkezzen?

Kísérőnek valaki kell,

így lesz csak az este siker.

Kitűzte hát heti célját:

Táncba viszi a szomszédját.

Alibiből kér egy létrát,

s mellesleg elhívja Bélát.

Át is ment még aznap este,

anyja az ablakból leste.

- Hoztam almát, szervusz, Bélus!

Kóstold csak meg, finom lédús!

- Szia Ancsa, jó hogy látlak!

Tedd csak oda az almákat!

Köszönöm, hogy gondoltál rám,

üldöz is majd érte hálám.

- Meg is hálálhatod, Béla,

Mert jól jönne most egy létra.

Meglazult az egyik tégla.

Kölcsön adod nekem még ma?

- Persze, Ancsa, hogyne adnám,

hisz most hoztad kedvenc almám.

- Jó fej vagy, mint mindig Béla,

jól fog jönni ez a létra.

Hanem mondd csak, tudsz a bálról,

a szüreti mulatságról?

Az jutott ma eszembe még,

hallgathatnák ott majd zenét.

Ha kedvünk lesz, táncikálunk,

míg elfárad kacsalábunk.

- Bizony, Ancsa, hallottam már,

hogy a réten lesz egy nagy bál.

Kérdezni is akartalak,

eljönnél-e, cukorfalat?

Rophatnánk a kacsatáncot,

előtte meg eszünk fánkot.

Boldogan ment Ancsa bálba,

hiszen oly rég csak ezt várta.

Béla tanította táncra,

szaporán járt lábacskája.

Díjnyertes lett cha-cha-chá-ja,

ámuldozott anyukája.

Minden héten jártak táncba,

nem volt szükség gardedámra.

Aligátor tábor

Varga Irén: Aligátor tábor

Volt egyszer egy aligátor,

nyáron kelt ki a tojásból.

Azt a nevet kapta, Nándor,

nem mozdult ki a szobából.

Szépen lassan cseperedett,

mindenfélét eszegetett.

Bizony, ez a Nándi fiú

alakjára nem volt hiú.

Testvérei voltak heten,

noszogatták, ne csak egyen,

s ahelyett, hogy velük legyen,

szörfözzön az interneten.

Anyja otthon folyton fújta:

- Így mindig csak nő a súlya!

Jót tenne, ha kimozdulna…

Kellene egy gyalogtúra!

Egyszer aztán fenn a fákon,

mit hirdetnek nagy plakáton?

Vándor tábort kinn a lápon,

keresztül az ingoványon.

- Ide figyelj, fiam, Nándor!

Nem üldögélsz itthon mától!

Lustaságod szörnyen gátol,

ugrás, gyerünk, ki az ágyból!

Megrettenve nézett Nándor:

- Át kell kelnem a mocsáron?!

- Igen, fiam, én úgy látom,

kalandoztok egész nyáron.

Meglásd, fiam, jó kis móka,

állj készen már virradóra!

Korán ébresztett az óra,

felkeltek hát parancsszóra.

Dohogott is ezen Nándor:

- Nagy butaság ez a tábor!

Otthonomtól messze-távol

hogy nézek majd tévét ágyból?

Fáradt testem ég a vágytól!

Ugyan, kérlek, még hogy sátor?!

Minden reggel, legyek bárhol,

másszak ki a hálózsákból?

- Erről több szó már ne essék!

Itt egy pulcsi, vedd fel, tessék!

Hűvösek még kint az esték,

s csípnek ám a lápi lepkék!

Apja hívta búcsúszóra:

- Ne légy folyton majd mogorva!

Nándi ezzel nagy duzzogva

indulhatott a táborba.

Vezetőjük neve Gábor,

hatalmas nagy aligátor!

Játszott nekik egy gitáron,

s köré gyűltek mind a lápon.

Ezzel kezdte a fő vándor:

- Minden szülő legyen bátor!

Működik a mobil bárhol,

GPS a navigátor.

Nagy kaland lesz, alig várom!

Képzeljétek, idén nyáron

átmegyünk a zöld határon.

Nagyon jó lesz, én már látom!

Ezzel szépen útra keltek,

mentek, mentek, meneteltek,

közben néha énekeltek,

megálltak ha megéheztek.

Hónapokig volt el Nándi,

anyja szinte kezdte bánni,

s alig győzte már kivárni,

mikor fogja újra látni.

Hazaértek egyik este,

mindenki ezt ünnepelte.

Hét testvére mind csak leste,

milyen karcsú Nándi teste.

Örömében Nándi pedig

elmesélte élményeit,

széthajtotta térképeit,

megmutatta fényképeit.

A családja nagyot nézett,

sosem láttak ennyi szépet.

Csináltak egy közös képet,

felfalták az estebédet.

Nándi elmesélte újra,

hogy jutott a lápon túlra.

Tanulságos volt a túra,

s Nándinak jó fogyókúra.

A csodálatos makkfa

Varga Irén: A csodálatos makkfa

© Varga Irén illusztrációja

Szép a vidék, hegyes-völgyes, 

erdősége bükkös-tölgyes. 

Lombozata sötét zöldes, 

a talaj meg cserjés, földes. 

Abban áll egy jókora fa, 

vörös mókus család lakja.

Zajos ám a mókusfészek! 

Lakói mind tettre készek. 

Apa, anya, négy kis kölyök, 

lábuk apró, testük zömök. 

Fülük bojtos, farkuk prémes,

természetük elég vérmes.

A legifjabb kicsi mókus,

az izgága, virgonc Rókus, 

nagyon szerette a hasát, 

befalt mindent, amit talált. 

Folyton-folyvást csak azt nézte, 

mit kap reggel és ebédre.

Bármennyit is majszolt délbe', 

a vacsorát le nem késte. 

Vacsi után mesélt anyja, 

Rókus figyelt, hogy jól hallja:

- Volt egyszer egy olyan makkfa, 

folyton termett a makk rajta. 

Sok kis mókus mindig szedte, 

amennyit csak bírt, megette...

Így kezdődött ez a mese, 

Rókus tátott szájjal leste.

Mese után ágyba bújva 

kérdezte anyjától súgva:

- Honnan tudsz te ilyen fáról? 

Boldog lennék csak egy ágtól! 

Mosolygott az anyukája, 

puszit nyomott homlokára, 

betakarta, bugyolálta, 

ne fázzon kis mókuskája.

Közben halkan annyit mondott:

- Nagyi is mesélni szokott, 

amikor kis mókus voltam, 

és az ágyba beugrottam.

Aludj most már kicsi Rókus, 

ahogy minden rendes mókus. 

Rókus be is hunyta szemét, 

közben azért törte fejét. 

Hogyha a fát megtalálja, 

makkot ehet vacsorára, 

reggelire és ebédre, 

lesz majd mindig csemegéje. 

Így érte el őt az álom, 

Lakomázva a makkfákon. 

Másnap reggel amint felkelt, 

nagyanyjához rögtön elment. 

S reggelijét míg ott ette, 

nagymamáját így kérlelte:

- Nagyi, mesélj a makkfáról, 

a folyton termő fajtáról!

Kérlek, mondj el róla mindent, 

ne titkolj egy ilyen kincset! 

Elmegyek, hogy megtaláljam, 

ez mostantól minden vágyam. 

Nagyi felelt sajnálkozva, 

közben azért mosolyogva:

- Hát az bizony nem fog menni, 

ilyen fáról nem tudsz enni.

Nem létezhet ilyen makkfa. 

Hogy teremne télbe-fagyba? 

Tudod, ez csak egy szép mese, 

csodálatos álom, rege. 

A kis mókus megértette:

- Valakinek képzelete? 

- Bizony, aki kitalálta, 

élénk volt fantáziája. 

A természet vad törvénye

igaz minden élőlényre, 

állatokra és növényre:

szükségük van pihenésre. 

Ősszel lehull a fák lombja,

a makkot is mind eldobva. 

Télen aztán jót pihennek, 

így köszönve kikeletnek. 

Újra indul a körforgás, 

jön a tavasz és a zsongás. 

Aztán nyár és ősz lesz újra... 

Rókus már kívülről fújta. 

Elköszönt és indult haza, 

Közben dolgozott az agya:

Ha a méhnek van kaptára, 

Rókusnak lesz makk raktára. 

Ősszel a makkot begyűjti, 

télen majd a hideg hűti. 

Így biztosan nem lesz baja, 

s mindig várja egy kis kaja. 

Otthon tervét elmesélte, 

figyelt minden kis testvére. 

Végül együtt szedtek makkot, 

ha meglátod, te is kapkodd! 

A rendetlen kiscica

A rendetlen kiscica

© Császár Mihály illusztrációja

Volt egyszer egy cirmos cica,

anyukája kicsi fia.

Neve Ádám, szeme barna

a bundája tarkabarka.

Télen a sok könyvét bújta,

kompjúterét gyakran nyúzta.

Néha sapkát, sálat húzva,

kimozdult a havat túrva.

Aztán jött a tavasz újra,

várt már rá egy bringatúra,

készülődött hát az útra,

szekrényéből ruhát túrva.

A sok holmi szana-széjjel,

rendetlenség nappal, éjjel.

Édesanyja ezt meglátva

kicsi fiát így dorgálta:

- Ejnye fiam, ez nem való!

Legyél szépen szófogadó!

Rakjál rendet egy-kettőre,

ne várj nagyobb hangerőre!

Mivel Ádám rendes cica,

Anyukával nem volt vita.

A szobáját rendbe tette,

közben le is szállt az este.

Várt már rá az ágyikója,

s kék-zöld kockás takarója.

Megmosdatta anyu Ádit,

s a kis gömböc aludt máris.

Álmában sok szépet látott,

ugrándozott, fára mászott.

Testvérkéivel is játszott,

felfedezték a világot.



Ez a vers Ádám számára készült versmondó versenyre.

A hétpöttyös balettcipő

Varga Irén: A hétpöttyös balettcipő 

Élt egy pettyes kis katica, 

úgy nevezték el, hogy Lina.

Az ő álma nagy volt biza:

lesz belőle balerina.

Volt, aki nem helyeselte, 

s a tervére ezt felelte:

- Táncosnőnek nem vagy való, 

Hét pöttyöd is elég fakó. 

Lina kedvét ez nem szegte, 

ő csak így szólt feleselve:

- Hat lábamban nincsen hiba, 

nem is vagyok buta liba.

Minden lépést, megtanulok, 

balettcipőt, tütüt húzok.

Lépek, ugrok, forgok lassan, 

gyakorolok szorgalmasan. 

És csak pörgött körbe-körbe,

szédüléssel nem törődve.

Anyja nézte eltűnődve:

- Vajon kitől örökölte?

Apja figyel, büszkén, csendben:

- Szerintem ez így van rendben. 

A családunk elég népes,

érdekes dolgokra képes.

Ha szereti, hadd táncoljon,

lépegessen, ugrándozzon. 

Elmerengve bólint anyja:

ha élvezi, hát ő hagyja.

Lina pedig vígan lejtett, 

néha egy-egy hibát ejtett. 

Akarata így sem csorbult, 

újra jobbra-balra fordult.

Tudta, ha sokat csinálja, 

szorgalma majd meghálálja. 

Jöhet plié és relevé,

főszerep lehet az övé.

Telt és múlt közben az idő, 

nagyobb lett a balettcipő, 

tütüt is kinőtt vagy hármat, 

szerepet is kapott párat. 

A közönség úgy imádta, 

a szólóját alig várta. 

Sok koreográfus hívta, 

a főszerepet rá írta.

Lina így tett szert hírnévre, 

betáblázták egész évre. 

De ő ezt cseppet sem bánta, 

hisz valóra vált az álma. 

Mért mondtam én most el mindezt? 

Álmod őrizd, mint egy kincset! 

Dolgozz mindig céltudattal, 

szállj szembe a sok kudarccal. 

Ha ezt teszed, lehetsz bármi, 

s álmod szárnyán tudsz majd szállni. 

Versmondó verseny

Varga Irén: Versmondó verseny

© Császár Mihály illusztrációja

Falu végén egy szép házban
élt egy kutyus és családja.
Ő volt Martin, kedves kis eb,
tesója csak egy volt kisebb.

Nővére is volt és bátyja,
meg egy csomó jó barátja.
Sokat játszottak ők együtt,
labdájuk kék volt és elnyűtt.

Mikor nem a labdát rágta,
rákezdett a kutyatáncra.
Amint bírta négy kis lába,
ment a kutyaiskolába.

A számtant is megszerette,
de a vers lett a kedvence.
El is ment a versenyekre,
s előadta, nem remegve:

- Azt hallottam, ez egy verseny,
így elhoztam kedvenc versem,
ez segít, hogy meg is nyerjem,
és a díjat bezsebeljem.

Felmorajlott a jó zsűri:
- A kritikát vajon tűri?
- Azt hallottam, szépen szaval,
első helyezett lett tavaly.

A közönség összesúgott:
- Milyen szuper csukát húzott!
- Nézzétek, hogy milyen laza!
Biztos nem küldik majd haza!

Martin, magát jól kihúzva,
fején bundájába túrva
kilépett hát a színpadra,
és a versét előadta.

Megpörgette a sok rímet,
vitte is vele a prímet.
Bámulták csak tátott szájjal,
ahogy beszélt, csupa bájjal.

Mikor aztán végére ért,
cseppnyit meghajtotta fejét.
Bizonyíték sikerére:
vastapsot is kapott érte.



Ez a vers Martin számára készült versmondó versenyre.